A Világok közti Világ (Béta fázisú FRPG)
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Kilátószoba

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Gemorick
Admin
avatar


Adatlap
Rang: Saltusi Lovagrend nagymestere
Mana:
1200/800  (1200/800)
Játékmód: Ádáz

TémanyitásTárgy: Kilátószoba   Kedd Okt. 20, 2015 10:04 pm

A Saltusi Torony, mint már említettük korábban is, szédítően magas. És pont a torony lapos teteje alatti emeleten rekvirált magának lakhelyet a Rend jelenlegi nagymestere, Gemorick Tranavalos. Igen, az egész emeletet. De hivatalos ügyekben mindenkit a Kilátószobában fogad: ez a nyugati fekvésű helyiség ugyanis hatalmas ólomüveg ablakokkal rendelkezik, amin keresztül fél Domhant be lehet látni. A szoba berendezésére nem jellemző semmiféle elvárható spártai szerénység. A falak mentén könyvespolcok, komplett páncélzatok, és egy kitömött Flabadorai kardhal díszeleg. A hatalmas egykor térképasztalként funkcionáló íróasztalon, amin ma is ott vannak a hegyek és erdőségek kicsinyített másai beláthatatlanul sok kacat hever, rajtuk vagy egy fél irattárra elég papiros. A könyvespolccal szemben lévő falon egy-egy példányt találhatunk minden saltusi fegyverfajtából.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gemorick
Admin
avatar


Adatlap
Rang: Saltusi Lovagrend nagymestere
Mana:
1200/800  (1200/800)
Játékmód: Ádáz

TémanyitásTárgy: Re: Kilátószoba   Kedd Okt. 27, 2015 2:56 pm

Lance Lotter- Páclé

Három egymástól független felvonó használatával lehetett csak a legfelső szintig eljutni. Az utolsó kettőt már őrizték, igaz, nem a legnagyobb lelkesedéssel. Lance és az idős vadász közeledtére gyorsan eltűntek a hatoldalú játékkockák és a tétként felhalmozott érmék. Az öreg vadász csak a fejét csóválta, az őrök pedig minden szégyenkezés nélkül vigyorogtak. Mindenki tudta micsoda kitolás a Toronyszolgálat.
A harmadik felvonó még ment volna egy emeletet, de az öreg vadász beakasztotta a kart, mielőtt még a tetőn kötöttek volna ki.
Az utolsó előtti emelet volt a torony legkevésbé rendben tartott része. Mivel csupán két-három helységet választottak le falak, a nyitott térben akadálytalanul hömpölyöghetett végig a káosz áradata. Kitömött állatoktól kezdve páncélzatokon át bizarr csontokig és könyvkupacokig minden fellelhető volt.
A rend nagymesterének íróasztala szinte már teátrális módon pont a nagy, kerek ablak alatt,  a felvonó rácsos ajtajával átellenben helyezkedett el. A rend magasztos nagymestere pedig mögötte gubbasztott és éppen egy újabb papírgombócot állított röppályára, fel sem tekintve az előtte heverő lapokból. Aznap nem ez volt az első kilőtt galacsin, jó tucatnyi halálraítélt jelentés, petíció és kérelem hevert szétszórva a szoba teljes hosszában.
- A fent említett személy, folyó hó akárhanyadik napján...trallallallalla... a Geliar különtermében tartózkodott... etcetera... fegyvertelen-lelőtte-kirabolta-lefizetni próbálta... satöbbi, satöbbi, vágd pofán helyettem is...- Gemorick Tranavalos felnézett a levélből, és próbált leplezni egy csúnya, gúnyos vigyort.- Áááh, Lotter uram! Soroljam hol cseszted el, vagy rájössz magadtól is?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lance Lotter
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: Gunslinger
Mana:
180/180  (180/180)
Játékmód:

TémanyitásTárgy: Re: Kilátószoba   Kedd Okt. 27, 2015 4:14 pm

Lance visszatükrözte a leplezni próbált gúnyos mosolyt.
Már pusztán Gemorick arcberendezésére elmosolyodott. Hosszú hajával és zsenge szakmunkásképzős bajszával egy 70-es évekbeli alkoholista popénekesre emlékeztette. Már csak a dilis napszemüveg hiányzott volna a teljes összképhez.

- Van pár tippem - mondta végül, majd körülnézett. Ezután ismét Gemorick szemébe mélyesztette tekintetét, elkomorult ábrázattal.
- Pontosan tudod, hogy ok nélkül nem lőttem volna le. Engem próbált felbérelni, hogy megöljek neki egy embert Flabadorán, Friedrich Wittlesdorfot. A célpontja épp az elf király elleni merényletet kívánta megállítani, melyben így, vagy úgy, Hilderbergnek is benne volt a keze. De gondolom, erről is tudsz, hisz már kihallgathattátok az egyik szemtanút, aki engem kísért idáig.  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gemorick
Admin
avatar


Adatlap
Rang: Saltusi Lovagrend nagymestere
Mana:
1200/800  (1200/800)
Játékmód: Ádáz

TémanyitásTárgy: Re: Kilátószoba   Kedd Okt. 27, 2015 4:34 pm

Lance Lotter-Páclé

Gemorick biccentett, és komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy kihalásszon egy vaskos könyv alá beékelődött papirost.
- Természetesen tudom. Mit gondolsz, miért nem vagy már úton Saltus felé, hogy kicsit behatóbb ismereteket szerezz bányászati tudományokból? - vonta fel fél szemöldökét, de végre sikerült kiszabadítania a jelentést. Ezzel párhuzamosan a könyökével levert egy kupacnyi másik papírt. Káromkodott egy sort az anyanyelvén, majd visszafordult Lancehez.- Nem kérdőjelezem meg a merénylet tényét, sőt még azt is készséggel elhiszem, hogy a lepuffantott alak része volt az egésznek. Persze, ez csak én vagyok egyedül, nem a félvezérek tanácsa. Ugyanis a hullák nem nagyon tudnak tanúskodni. - a saltusi lovagrend mestere szinte már atyai mosollyal pillantott Lancere. Alig-alig csöpögött belőle a cinizmus.- Mert ugye, mi is a rendünk egyesszámú politikája? Várj csak... Ja igen. Foglyokat ejtünk. Nem gyilkolunk feleslegesen, ha még hasznunkra lehet. - megcsóválta a fejét.- Azt pedig nem veszem, be hogy menekülni próbált volna. Vagy már nem megy annyira a céllövészet, hogy eltaláld valakinek a lábát?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lance Lotter
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: Gunslinger
Mana:
180/180  (180/180)
Játékmód:

TémanyitásTárgy: Re: Kilátószoba   Kedd Okt. 27, 2015 5:16 pm

Utálta Gemorick-ot. Különösen akkor, mikor a saltusi lovagrend feje úgy beszélt vele, mint egy kezdővel. Még ha jogosan is tette. Lance utálta beismerni saját tévedéseit másoknak, de leginkább önmagának. Ez segített neki túlélni a földről való száműzés gondolatát. Ha be kellett volna ismernie, hogy módszerei nem a legjobbak, vesztett volna önbizalmából. Ami a munkájában is visszaköszön.
Persze az arcára is kiült ez a megütközés. Az ilyesmit nem lehet leplezni.
Szokásához híven túl büszke volt, hogy beismerje hibáját, és bocsánatot kérjen érte, ezért csak némán bólintott.

- Mi lesz most? - kérdezte, hogy terelje a témát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gemorick
Admin
avatar


Adatlap
Rang: Saltusi Lovagrend nagymestere
Mana:
1200/800  (1200/800)
Játékmód: Ádáz

TémanyitásTárgy: Re: Kilátószoba   Kedd Okt. 27, 2015 5:40 pm

Lance Lotter- Páclé

Gemorick nagyot fújt, és hátradőlt a székén.
- Nos, hivatalosan a félvezérek döntenének, de mivel ez rettenetesen sok felesleges szócsépléssel, beidézéssel, vitával, acsarkodással és fáradtsággal járna, hagytam Nahiliát visszaszaladni Flabadorára, hogy kerítsen egy kérvényt az uralkodójuktól, és kiadhassunk. - mielőtt Lance bármit is szólhatott volna, felemelt kézzel kérte, hogy várjon. - De azért ne hidd, hogy minden következmény nélkül futni hagyunk. Először is, Acléan leszögezte a vallomásában, hogyha még egyszer meglát a Geliarban elevenen megnyúz, és a maradványaidból kísérletezi ki az újévi meglepetés-borunkat. Amit én is inkább kihagynék, úgyhogy ha egy mód van rá, kerüld az ivót.
Rövid szünetet tartott, tekintete valahol a szoba bal kéz felé eső falán lógó fegyverekre ugrott.
- Sajnálom, de a rendőrbírói státuszodat is muszáj visszavonnom. Nem szívesen írok senkit a veszteséglistára, ráadásul tényleg sok mindenért hálásak lehetünk, de mit gondolsz, mit szólna Domhan békés népe, ha minden saltusi előbb lőne, csak azután kérdezne? Szóval, nem maradhatsz tovább a Rend kötelékein belül.
Felkelt a székből és magához vett egy fél tucat ív papirost, majd Lance-t és az öreg vadászt megkerülve az egyik szekrényhez vonult. Kihúzott egy fiókot és buzgón kotorászni kezdett benne. Közben nyugodtan folytatta, bár a szokásosnál jobban kezdett kiütközni az akcentusa.
- Az, hogy sem Grekt, sem Actor nem tett végül ellened feljelentést, nem gátolná meg a Félvezéreket abban, hogy a száműzetésedet kérjék végérvényesen Domhanonról, de és inkább megszavaznék neked egy szürke útlevelet.
Felegyenesedett, kezében egy hamuszín papírdarabot tartva.
- Tudod hogy megy. Domhani tartózkodás alatt minden nap köteles az illető jelentkezni a legközelebbi helyőrségen, ha negyvennyolc órát mulaszt, körözés. - vállat von.- Felőlem ha Nihilia visszatért a Valomhi kérvényével, már mehettek is. Bár mind a járőrök, mind Sechtos kérvényezte, hogy legalább pár fogadat kiüthessék.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lance Lotter
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: Gunslinger
Mana:
180/180  (180/180)
Játékmód:

TémanyitásTárgy: Re: Kilátószoba   Kedd Okt. 27, 2015 7:21 pm

A gunslinger alaposan megrágta a hallottakat. Ha Gemorick helyében lenne, ő is így döntött volna. De nem volt a helyében, így igazságtalannak érezte a helyzetet. Eddig egy csomó bűnözőt juttatott a hatóság kezére, most megmentette a multiverzumot egy háborútól, és mégis száműzik. Domhan nem vette figyelembe, hogy a nagy katasztrófa megelőzéséhez az út apróbb áldozatokon át vezet. Lance volt az egyetlen, aki meghozta ezeket az áldozatokat.
Igazából nem bánta. Megfosztották kardjától és pisztolyaitól, ismét. Ez vezette rá, hogy felismerjen valamit: természetéből fakadóan alkalmatlan csapatmunkára. A módszereit nem tolerálja a társadalom. Ahhoz túlságosan is gyáva. Hát jó. Többé nem próbál meg segíteni Domhannak sem. Ha a Földnek hátat tudott fordítani, akkor ennek a másik világnak is fityiszt mutat. Majd új életet kezd Flabadorán. Szerez magának egy feleséget, családot alapít, és boldogan hal meg. De vajon képes lesz-e hátat fordítani harcos életmódjának? Nehéz lesz. Jobban fog hiányozni a durrogtatás, mint az oxigén a tüdejének a víz alatt.
Mélyet sóhajtott, majd levette a domhani rendőrbírójelvényt, és beletűzte felakasztott pisztolyainak tokjába. Mosolyogva végigsimított a kékacél felületen, majd a kalapjával is ugyanígy tett. Azt is levette, és ráakasztotta a fegyvereire.

Hiányozni fogtok, srácok.
- Nem lesz rá szükség. Nem hiszem, hogy ártanék már bárkinek is ezek után.
Bár szavait Gemoricknak címezte, végig a pisztolyokhoz beszélt.
- Tanultam ebből az egészből. Nem vagyok csapatjátékos, nem tartom be az előírásokat és nem kegyelmezek. "A béke csak szünet két háború között", ezt vallom. Gunslinger vagyok. Egy férfi, ki a pisztoly által él. Az ítélet jogos, a te szemszögedből. Ismerem magamat, Gemorick. Tudom, hogy ha elengednétek, ugyanúgy szolgálnám az igazságot, ahogy eddig. Nem érdekelne, hogy újra szégyent hozok a Saltusi Lovagrendre, mert én a magam részéről sosem tartottam magam a rend tagjának. Nem illettem közétek. Farkas vagyok a kutyák között. Amúgy sem hiszem, hogy ezután önként tudnám szolgálni a rendet. Talán jobb is így, hogy a szolgálatom véget ért.
Csak ezután fordult szembe a lovagrend fejével. Mosolygott.
- Az útlevelet elfogadom, bár nem hiszem, hogy sokáig maradok itt. Ha megkapom a papírokat a királytól, átköltözöm Flabadorára, és megpróbálok új életet kezdeni. Elég békés helynek tűnik. Ott nem kell majd sokat harcolnom. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy öröm volt veletek dolgozni, de legalább néha otthon éreztem magam veletek.
Életében először kezet nyújtott a lovagrend fejének.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gemorick
Admin
avatar


Adatlap
Rang: Saltusi Lovagrend nagymestere
Mana:
1200/800  (1200/800)
Játékmód: Ádáz

TémanyitásTárgy: Re: Kilátószoba   Kedd Okt. 27, 2015 8:35 pm

Lance Lotter- Páclé

Gemorick válaszként csak kurtán bólintott, tekintete az egykori rendőrbíró revolvereire szegeződött. Hát ezekkel a vackokkal meg mit fogok kezdeni? A pisztolyok mellett a falon ott függött a teljes arzenálja: trombonok, villanópisztolyok, mesterlövészpuskák, gránátok és minden egyébb fegyver amit a saltusiak valaha forgattak és forgatnak. Gemorick arckifejezése egy percig sem titkolta, hogy nézete szerint mind a jelvény, mind a kalap többet ér, mint a két játékpisztoly, amihez annyira ragaszkodott a gunslinger.
Lance monológjára csak megcsóválta a fejét.
- Igazán hízelgő... - szólt szinte már derűsen és visszatolta a fiókot, eligazgatva előtte a félig eldőlt kitömött halat. A nagy ablakon túl fellobbantak Domhan utcalámpái, újra fénybe borították a lassan szürkületbe fulladó utcákat. Sápatag fényük ide is felszivárgott. Gemorick visszatért az asztala elé és megállt Lance-el szemben - De elárulnám: minden farkas falkában jár. Az egyedül kószáló példányok halálraítéltek...persze csak ha nem erősebbek minden fajtársuknál. - nekitámaszkodott az asztalnak, és alig gúnyos mosollyal pillantott Lancre.- Fogadj el egy jó tanácsot... tudom, neked aztán nem megy könnyen, de attól még nem tartom magamban. Csak akkor lépd át a határokat, ha már senki nem tud érte felelősségre vonni. Ez az egész titka.
Szinte már várható volt, hogy Gemorick mindjárt belefog egy sor szövevényes és akciódús ifjúkori kaland elbeszélésébe és Lance is, meg a félrevonult idősebb vadász is itt töltik az estélyüket, a holnapi nap feléről nem is beszélve. Szerencsére a vadászok mestere épp nem volt regés kedvében.
Gemorick elmosolyodott, és megszorította Lance kezét.
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy olyan vadász voltál, akivel a többieknek öröm volt dolgozni, de azért valamennyire a bajtársunknak tekintettünk. Úgyhogy ne marj bele mindenkibe, aki valaha már majdnem falkatagnak tekintett....Tudom, ma csak úgy ontom magamból a kéretlen jó tanácsokat. Ez van, öregszem. Már csak romlani fog a helyzet. Mindenesetre remélem, hogy elégedett leszel majd az előkertedet kapálgatva Flabadorán.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lance Lotter
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: Gunslinger
Mana:
180/180  (180/180)
Játékmód:

TémanyitásTárgy: Re: Kilátószoba   Szer. Okt. 28, 2015 11:50 pm

"Minden farkas falkában jár."
Ez beindította Lance gondolatait. A szó, mely először eszébe jutott, a "Calla" volt. A Calla farkasai...
Talán ideje, hogy a magányosan járó farkas saját falkát alapítson? Így, hogy jobban belegondolt, ő volt az utolsó gunslinger. Ha ő meghal, a tudás, melyért sokan saját hazájában ölni tudtak volna, örökre elvész. A gunslingerek bebizonyították, hogy a vadnyugati mesterlövészek mítosza valós. Tényleg lehetséges a villámgyors pisztolyrántás és halálosztás. Kár lenne, ha ő maradna fajtája utolsó képviselője.
Nem. Ezt a tudást meg kellett osztania az arra érdemesekkel. Falkát kellett alapítania. Callát. Eljön még az a nap, mikor óriási szükség lesz a gunslingerekre, ahogy ezt a király elleni merénylet is bebizonyította. Lance még nem akaszthatta szögre a revolvereket. Csakis akkor, ha már kiképezte a következő pisztolyforgató nemzedéket.
Lance összefűzte karjait a mellkasa előtt.

- Egyelőre még nem fogok földműveléssel foglalkozni. Ahhoz még nem vagyok elég öreg. Még sok mindent szeretnék látni a nyugdíjazás előtt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gemorick
Admin
avatar


Adatlap
Rang: Saltusi Lovagrend nagymestere
Mana:
1200/800  (1200/800)
Játékmód: Ádáz

TémanyitásTárgy: Re: Kilátószoba   Csüt. Okt. 29, 2015 11:42 pm

Lance Lotter- Páclé

- Felőlem még rabszolgakereskedő, flottaadmirális, vagy felséges császár is lehetsz...amíg ezzel egyetlen pocsolyányi vizet sem zavarsz Domhanon.
- vont vállat Gemorick, majd megkerülte az asztalt és visszatelepedett a székébe.
- Amíg Nahilia visszaér továbbra is a torony vendégszeretetét fogod élvezni. Kretor majd visszakísér a...lakosztályodba. - A Saltusi Lovagrend feje látványosan rendezgetni kezdte a papírjait. Nem csak kilátástalan harc volt, de értelmetlen is, és leginkább csak arra volt jó, hogy az elfoglaltság látszatát keltse.- Egyébként pedig...-folytatta.- Nem kell aggódnod. Legfeljebb egy-két nap és itt is lesz.
Az öreg vadász már el is indult a felvonó felé, de Gemorick még egyszer intett Lancenek.
- Remélem most találkoztunk utoljára.- szólt meglepően komolyan. Alig-alig tűnt úgy, mint aki mindenféle alattomos mosolyféleséget próbálna elfojtani.- Sok szerencsét Lotter.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lance Lotter
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: Gunslinger
Mana:
180/180  (180/180)
Játékmód:

TémanyitásTárgy: Re: Kilátószoba   Pént. Okt. 30, 2015 12:05 am

- Nekem sem fogsz hiányozni - válaszolt Lance, széles mosollyal az arcán.
Bár nem állt szándékában, de Gemorick testesítette meg a saltusi lovagrend minden negatívumát. A gunslinger szerette volna, ha a rend hatásköre kihat a párhuzamos világokra, de ők csak Domhanban gondolkodtak. Talán épp ezért szerette volna kiképezni az új gunslingereket Lance, de még lövése sem volt róla, hogy hogyan viszi ezt véghez.
Először arra gondolt, hogy hozzá hasonló, rebellis rendfenntartókat nevelne, de Flabadorán ez lehetetlennek bizonyult. Az elfek nem szoktak lázadozni. Ha ott akarja oktatni a pisztolylövészetet, akkor az ottaniak ízléséhez kell igazítania a tudományát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gemorick
Admin
avatar


Adatlap
Rang: Saltusi Lovagrend nagymestere
Mana:
1200/800  (1200/800)
Játékmód: Ádáz

TémanyitásTárgy: Re: Kilátószoba   Szomb. Okt. 31, 2015 7:18 pm

Lance Lotter- Páclé folyt.: A Vizsgálati Fogda
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Kilátószoba   

Vissza az elejére Go down
 
Kilátószoba
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Pihenőszoba
» Fürdőszoba
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Báb alkatrészek
» Fürdőszoba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Domhan :: Világok :: Domhan :: Központ :: Saltusi Torony-
Ugrás: