A Világok közti Világ (Béta fázisú FRPG)
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Domhan történelme

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Tiarnaí
Főadminisztrátor
avatar


Adatlap
Rang: Világteremtő
Mana:
5000/5000  (5000/5000)
Játékmód: Ádáz

TémanyitásTárgy: Domhan történelme   Hétf. Júl. 13, 2015 5:23 pm

Az 1800-as évek elején a kutatók világ szerte különös jelenségre lettek figyelmesek. A szeizmográfok kiugró értékeket mutattak és a feltörekvő villamosenergia kutatás terén dolgozók is megmagyarázhatatlan jelenségekkel találták szemben magukat. Ezeket a meglepően magas vagy éppen hanyatló értékeket könnyedén annak tekintették, hogy a mérőműszerek meghibásodtak, mert földrengéseket ott ahol nem érződött semmi, illetve hatalmas áramingadozásokat, ahol nincsenek elektromos kisülések, egyszerűen nem lehetséges észlelni. A napokig tartó javítási munkálatok és újítások sem voltak képesek olyan masinát létrehozni, ami nem tűnne „hibásnak”.
Valójában a gépek nem romlottak el, nem véletlenül kezdtek megdöbbentő és irracionális értékeket mutatni. Egyik este, valahol az Atlanti óceán felett, egy hatalmas villámcsapás kíséretében megnyílt egy kapu. Ragyogó volt akár a hold, és cikázó fények keringtek benne a szivárvány minden színében pompázva. Aztán ebből az égi parádéból egy hatalmas szárnyas lény repült ki, átzúgott a halászbárkák felett, üvöltése hullámokat korbácsolt, hangja több ezer mérföldnyire is tisztán hallatszott. A hegyek viszonozták kiáltását és a lény így tudhatta: jó helyen jár.
A mai Írország közepén szállt alá a magasból. Fenséges kecsességgel hajtotta hátára a szárnyait aztán letelepedett a fűbe, hogy a napot zavartalanul átalhassa.
Persze az emberek megijedtek a szárnyas fenevadtól és rémes elképzeléseik voltak a lényről. Halált, szenvedés, háborút láttak benne, egyes vallási fanatikusok egyenesen a világvége futárjának nevezték a sárkányt. A félelemtől megzavart fejű csőcselék a túlvilági teremtményre akart törni az éjszaka leple alatt. Azonban a felkorbácsolt tenger felől érkező vihar késleltette az indulásukat. Mikor végre odaértek, a nap éppen felbukkant a horizonton, első sugarai pedig a lény fekete pikkelyeiről pattantak vissza. Hatalmas volt, nagyobb mint a domb, ami mellett feküdt. Testét rombusz alakú, acélkemény pikkelyek védték, izmos lábait hatalmas karmok ékesítették, hártyás szárnyait a tenger felől betörő szél mozgatta. Feje hosszúkás volt, orrlyukaiból vékony füstcsík szállt az ég felé. Szájából bálnaborda hosszúságú hegyes fogak meredeztek elő.
Az embereket megbénította a félelem: nem mertek odalépni hozzá vagy meglőni. Rettegtek a bestia ébredésétől, ami előbb utóbb feltétlenül bekövetkezik. Az egész világon végigfutott a morranása, mint a kacsaúsztatón a kavics keltette hullámok. És a sárkány megérintette az emberek tudatát.
Bizsergető és hátborzongató érzés. Senki nem élt még át ehhez hasonlót ezelőtt. A lény megszólalt, olyan nyelven, amit mindenki értett, noha soha senki nem hallotta még. Elmondta, hogy csupán a véletlen folytán került ide, ebbe a világba és udvariasan elnézést kért azért, ha netán megriasztotta volna az emberek békéjét. A sárkány hangja megnyugtató volt: bizalmat ébresztett az emberek szívében. A sárkány pedig mesélni kezdett. Ez a mese pedig megváltoztatta az emberiség történelmét.

Történetünk messze nyúlik vissza. Messzebbre, mint bárki emlékezhetne, egészen minden élet gyökeréig és azon is túlra. Amikor ez a történet elkezdődik, még híre hamva sincs világoknak, városoknak és kultúráknak. Úgy bizony. A történetünk a semmivel kezdődik. Hallgassatok figyelmesen.
A világok kezdetén az ég üres volt és hideg. Valami szürke, egyhangú borongás helyettesítette a fényt és a sötétséget, és még az idő sem kezdte meg hosszú vándorútját. Aztán a semmiben két csillag gyúlt: az élet fáklyái a nincs tengerében. A csillagok pedig megmozdultak: lassan, de kitartóan keringtek egymás körül, mind közelebb és közelebb jutva, mígnem végre valahára egymásra találtak. Mikor a két fény egybe olvadt, létrejött mindenek forrása: a mag.
A mag messzire sodródott téren és időn át, mire megtalálta a helyet, ahol életet adhatott saját leszármazottainak. Túl a semmi peremén talált végül egy égszínkék világot, ahol nem volt más csak víz és víz, ameddig csak a szem ellát. A mag belepottyant a vízbe és azon nyomban szárba szökkent. Gyökerek törték át a víztükröt és levegőért kiáltva nyúltak az ég felé. Ágak sarjadtak és olyan magasra nőttek, ahol már felhők sem úsztak a levegő pedig ritka volt és hideg.
A fa gyökerei mohón szívták a vizet a világból, majd mikor a törzsben zubogva megindultak az életadó nedvek, az ágak végein levelek sarjadtak, amik telhetetlen étvággyal szívták magukba a világ levegőjét.
A föld kiszáradt, a levegő csak ritkult és ritkult, ahogy a fa növekedett, és az egész világ lassan darabjaira hullott. De a fa nem pusztítani akart.  A friss, zöld levelek megremegtek, és lágy fuvallat támadt. A felhők ismét megmozdultak, és hol napfénybe, hol árnyékba burkolták az Életfát.
A gyökerek megvastagodtak és beszőtték az egész világot, az alján pedig újra összeértek. Egy pillanatig megállt minden. A föld megremegett, majd a gyökérkarok szorításában felrepedezett. A fa hegyeket húzott fel és völgyeket mélyesztett, árkokat ásott, és dombokat emelt. Aztán kettétörte egy gyökerét, és az abból zubogó édes vízzel újra feltöltötte a tavakat és óceánokat.
Így teremtetett az első világ, amelynek neve már rég eltűnt a múlt ködében. Se szájhagyomány, se krónika nem őrizte meg. itt, ezen a földön vett először levegőt az első igazi lény: egy sárkány. És ennek a teremtménynek az Életfa a Tiarnaí nevet adta.
Egyik este mikor a nap már átadta égi őrhelyét a Holdaknak, melyek a világ körül keringtek és ragyogó fényükkel táplálták a Fát, egy mag koppant a földön az egyik hatalmas gyökér mellett. A fa első termése. A mag akkora volt, hogy a hegyek eltörpültek mellette, de mindez semmi sem volt a fa termetéhez képest. Egy levele nagyobb volt nála, de nem létezett akkor értékesebb dolog ezen a világon.
Hétszázszor kerülte meg a nap a világ sarkait, mikor mag végre meghasadt, kimászott belőle egy ragyogó, fekete pikkelyes lény, hosszúra nyúlt pofával és sárga szemekkel, melyből az Életfa tudása és bölcsessége sugárzott. Üvöltése jelezte az élet születését a világmindenségben. Hangja szétáradt a világ sarkaiig és onnan vert visszhangot.  
Ő volt az első, az, aki mindenki előtt született. Az évszázadok folyamán hatalmasra nőtt, akkorára, hogy képes volt szárnyával eltakarni a napot, esze vágott akár a penge, és minden nap azon munkálkodott, hogy teremtőjével, a Fával új és új életeket teremtsenek. A békés fejlődés évszázadai voltak ezek, de mint minden idill, ez sem tartott örökké.
Az életfa egyik nap így szólt Tiarnaí-hoz.
- Gyermekem, itt az ideje, hogy te is létrehozd saját utódaidat. Ízleld meg vérem, hogy képessé válj érezni mindazt, amit én éreztem mikor megszülettél. Légy te az, aki vezeti a gyermekeimet tovább előre.
Tiarnaí nem értette mit akart mondani ezzel a Fa, de úgy cselekedett, ahogy mondta. Felsértette a Fa egyik gyökerét és kortyolt az azúrkék vérből. A folyadék hűvös volt és szinte még lüktetett, miközben lecsurgott a Sárkány torkán. Amint eleget ivott, a vágás helye egy szempillantás alatt összezárult, ám egy nagyobb nyílt ugyan akkor a törzsén. Ez a seb egészen más volt, mint az, amiből a sárkány ivott. Mikor felhasadt, a Fa minden íze beleremegett, jó pár levele hullott alá pörögve a magasból. A hasadék magasabb és szélesebb volt, mint Tiarnaí és színesebb mint bármi, amit valaha látott. Mélyén irizáló hullámok kergették egymást, és nevenincs színű fények cikáztak körbe. A hasadék hívogatóan intett felé.
A Fa megszólalt: Eljött az idő, hogy elváljanak egymástól, ideje, hogy Tiarnaí a saját útját járja.
A sárkány érdeklődve szagolta a hasadást, de legyőzve óvatosságát, a  Fa noszogatására közelebb merészkedett. Teremtője megrázta magát és öt magot ejtett le Tiarnaí mellé. Mind az öt mag különböző színekben pompázott, és a Sárkány felismerte benne a saját tojását, amiből valamikor, réges-régen maga is előmászott. A Fa újra szólt hozzá. Amikor átlépi a nyílást, Tiarnaínak magával kell vinnie a testvéreit is, hogy együtt teljesíthessék a feladatukat. A Sárkány így is tett, egyesével megragadta a magokat, kettőt a mellső mancsaiba kapott, kettőt a hátsókba és egyet a szájába és átröpült a nyíláson. Még utoljára hallotta a Fa szeretetteljes köszönését, mellyel örökre búcsút intett gyermekének.
A nyílás másik oldalán egy ismeretlen föld terült el Tiarnaí szeme előtt. Egy valóban hatalmas hegy tetején állt, aminek a lábánál olyan vidék terült el,  melyhez hasonlót még soha sem látott. Zöldellő mezők, és sűrű erdők futottak a horizontig. Homokos sivatagokat perzselt a kíméletlen nap, és párás esőerdőkből széles folyamok eredtek, hogy aztán a tengerekbe olvadjanak. Sziklás hágók és óceánok határolták a pusztákat, felettük foglyul ejtett felhők komorlottak. És középen ott állt az a hófedte hegytető. Tiarnaí ámult, és csodálta a természet szépségét, amit a Fa hozott létre egyetlen sóhajával. Visszafordult, hogy elújságolhassa neki a látványt, de a hasadás már nem volt sehol. A Sárkány megrémült. A levegőbe rúgta magát, majd keletre szárnyalt. Mikor semmint nem lelt, nyugatra fordult, de rémült kutatásának nem lett foganatja. csak akkor szállt le végül pihenni, mikor szárnyai már elfáradtak, mancsaiban pedig remegtek a tojások.
Még ki sem kelt testvéreit maga mellé helyezte és bús énekbe kezdett, az életfa elvesztéséről. Időbe telt, mire ráeszmélt, hogy a Fa nem kitaszította, hanem egy új útra terelte és egy olyan feladatot bízott rá, amit ő maga nem lett volna képes elvégezni.
Tiarnaí csak dalolt és dalolt, míg hangjától a tojások megrepedtek és egyesével kimásztak belőlük a Sárkányfiókák. Öten voltak és az öt fő természeti elemet testesítették meg:

A zöld, a természet és a megújulást hordozta a szívében, és emiatt kapta a Nádur nevet.
Az ő hozta létre az év körforgását, a négy évszak rendjét, ő sarjasztott életet a földből. Bömbölése úgy szólt akár a vihar az esőerdők felett. Pikkelyei a zöld minden árnyalatában tündököltek és gondolatait csak az érthette, aki képes volt egy fa türelmével hallgatni.

Talamh volt a föld és a nyers erő lénye. Egyetlen szárnycsapással képes volt hegyeket emelni, és az ő gondos mancsai tették termékennyé a földet. Hangja, akár a sziklaomlás dübörgése, messziről elárulta, ha a Barna sárkány közeledik. Gondolatai erősek és rendíthetetlenek voltak, akarata beleégett azoknak a tudatába, akikkel beszélt.

A vörös sárkány, aki a haragot, a tüzet, és az élni akarást testesítette meg Iasair-nak hívták. Pusztított, hogy aztán új élet serkenhessen a hamvakból. Számára a „kész” nem létező fogalom, hiszen mindent újra lehet kezdeni és mindennek van jobb és jobb változata. Szeszélyes, és kiszámíthatatlan, örömét leli a káoszban, de emellett a szeretet tüzét hordozza magában, aki a legapróbb életet is tisztelettel kezeli.
Pikkelyei lángnyelvekként ragyognak és színük vibráló tűzszín. Mikor felüvölt, hangja úgy zúg akár a kitörő vulkán robaja. Gondolatai szerteágazóak, csalfák és erőszakosak, de a célja mindig egy: „Újat építeni és a régit elpusztítani!”

Az Uisce nevet viselő sárkány az azúrkék fenevad volt. Ő az élethez elengedhetetlen táplálék, a nyugalom, a vízen habzó tajték és rejtély megtestesítője. Állandó háborúban állt testérével Iasairral, de egyikük sem volt képes felülkerekedni a másikon, hiszen dühük mindig kioltotta egymást. Haragja kitartó, akár a viharos hullámverés,hangja olyan zúgó, mint a legvadabb örvényé. Gondolatai mélyek, mint maga az óceán. Ha valaki nem vigyáz vele, könnyedén elsodorhatja a dühe.

 Gaiothe mind közül a legszabadabb sárkány. Fehér pikkelyei vakítóan csillannak a nap fényében, szemében az ég tiszta kékje tükröződik, ahogy átvitorlázik a világok felett. A változást, a szabadságot hordozza magában, számára nem létezik tilalom, a szabályokra ügyet sem vet. Öntörvényű, más parancsolót saját magán kívül nem ismer el.
Ha elüvölti magát, az úgy hangzik, mint mikor a villám lecsap. Gondolatai szabadon szárnyalnak, soha nem pihennek, kevesen tudják vele tartani a lépést.

Ez a hat Sárkány volt a világegyetem első létformája. Mindannyian azon munkálkodtak, hogy újabb és újabb magokat találjanak, akiket a szülőjük szórt szét az univerzumban. Megtanulták, hogy hogyan is kell olyan vágást ejteni a tájon, mint amilyet az Életfa hozott létre a saját törzsén és lassan elkezdték felfedezni maguknak a világmindenséget.  De miden vándorút után visszatértek a saját földjükre, ahol lassacskán dús és virágzó élet bontakozott ki.
Minden újabb és újabb világba, ahol megfordultak, elvitték az életfa ajándékát, az éltető vért, melyet később Manának neveztek el.
A sárkányok kapukat nyitottak a világok szövetén, de akárhogy is próbálkoztak, soha nem sikerült bezárniuk őket. Ezért együttes erővel kiválasztottak egy üres világot és minden eddig létrehozott kaput oda irányítottak, hogy a Fa gyermekei megismerhessék egymást.
Ezt a földet Domhannak keresztelték. A világot hamarosan ellepték a különböző fajok képviselői és virágzó kereskedővárost hoztak létre, ami folyamatosan növekedett, és virágzott. De a sárkányok nem hagytak fel a kutatással és újabb világok felkutatását tűzték ki céljuknak, hogy végül meglelhessék az utat vissza, az Életfához.
Ritkán, de ma is meglátogatják Domhant, noha életüket a saját világukban élik céljuknak megfelelően. Ha valaki bemerészkedik a földjükre, annak felelnie kell vakmerő tettéért-

Évekkel később sok kultúrában a Sárkányok egyfajta istenség szerepét kezdték betölteni. Gyorsan rájöttek a fajok, hogy a Manával képesek megszelídíteni az elemeket, és kontrollálni azokat. Ekkor születtek az első mágusok, majd később a varázshasználók, majd ezek kivédésére a Kékacél páncélzatok és fegyverek, amik védelmet nyújtanak a mágiával nem élők számára. Amilyenek a világok gyermekei, a békés együttélés mellett hamar felütötte a fejét az ellenségeskedés is. Hódítások, háborúk, forradalmak követték egymást, amit Tiarnaí nem nézett jó szemmel, de nem állt hatalmában gátat vetni nekik. Az Életfa parancsa szerint a sárkányok nem szóltak bele a világok népeinek vitás kérdéseibe, csak akkor, ha az egy népcsoport pusztulásával járt volna.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://domhan.netboarder.com
 
Domhan történelme
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Domhan :: Általános :: Szabályok-
Ugrás: