A Világok közti Világ (Béta fázisú FRPG)
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Makhradni Krammkha

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Makhradin
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: Inkvizítor
Mana:
120/120  (120/120)
Játékmód: Vad

TémanyitásTárgy: Makhradni Krammkha   Szomb. Nov. 14, 2015 10:19 pm

Név: Makhrandi Krammkha
Nem: Férfi
Kor: 25
Faj: Kromat
Mágiaágazat: Hús
Kinézet: Magas majdnem két méteres, vékony de izmos testalkat. Haja szürke, hosszú keretbe foglalja az arcát. Szeme szürke szintén, orra kicsit görbe. Barna poncsót hord, vászonnadrággal, hátán előkelő narancsszín köpeny lobog. Kezében egy sárkánymintás inkvizítor botot szorongat. Hangja mély akár a kútból szóló medve dörmögése. 
Jellem: Inkvizítor. Hittérítő. Vallási fanatikus. Úgy gondolja mindenki el van tévedve ezen a világon, és keresi a kiutat, és hogy neki kell megmutatnia a fényt. Nyugodt, megfontolt, de ha a hitéről van szó, akkor képes a legszélsőségesebb döntéseket is meghozni. Vezekel ha úgy látja jónak, vallását helyezi mindennél előbbre. 

Felszerelés: Inkvizítor ruha, Inkvizítor bot, egy áldozati kés

Előtörténet:

- Nem haltam meg!
Ez vízhangzott a fejemben miközben kisétáltam a repedésből, melynek színvilága megigézte szememet. A hasadék mely átvezetett az elementálok birodalmába, egy volt a csodák közül, amelyek miatt megérte élnem. Meg persze a Sárkányok. Csak miattuk repes szívem, csak őket imádom. Miattuk vészeltem át minden nehézséget az életemben, ők ajándékoztak meg a szeretetükkel, és azzal, hogy az alantasabb népek megismerhessék őket. Igen. Életemet szentelem nekik. De ez már a történet vége. Kezdjük az elejéről.

Mikor megszülettem, nem sírtam fel, legalább is nem hangosan. Hangom akár csak a lágy őszi szellő úgy süvített el a pap füle mellett, aki kivágott az anyaméhből. Mindenki megrémült. Anyám, attól, hogy megbélyegzik, miszerint halvaszült gyermeket nemzett, és ezért örök életére száműzik, apám meg attól, hogy terméketlen szukát vett magához. De nem történt semmi. Elvégre hangomat a Sárkányoknak köszönhetem, és ez a hang csak akkor kell, hogy előtörjön, amikor arra szükség van. És miért kellett volna felbőgnöm? Hogy tudassam a világgal élek? Nem az én létem nem fontos. Csak az ige, miszerint a Hatalmasok élnek lélegeznek, és segítenek, vagy elpusztítanak. De erről a nagyok másképp vélekedtek. Ütöttek addig, míg fel nem ordítottam és akkor mindenki lenyugodott.

Mikor megtanultam beszélni elvittek a templomba. Hatalmas impozáns épület volt, tele színekkel, fényekkel, szobrokkal, és festményekkel. Fiatal voltam, de mégis elragadott a terem látványa. És hogy miért is hoztak ide? Nos, megszentelni. Volt egy urna egy lépcső tetején. Sárkánytűz égett benne. Szemem elkerekedett a lángok látványán. Olyan volt az egész mintha élt volna, sőt nem csak élt nekem táncolt. Minden mozdulata igéző volt, és úgy hatott rám, mintha megbabonáztak volna. Órákig néztem volna, de nem tehettem. Jobbomat valaki erősen megragadta és a tűzbe rántotta. Felkiáltottam ijedtemben, mert féltem, és mert nem tudtam még akkor, hogy a tűz az meleg. De ez a tűz nem volt meleg. Kezem átsiklott a lángokon, és ugyanolyan állapotban jött ki, mint ahogy bement. A pap csodálkozva tekintett szüleimre, majd rám. Ekkor heves szóváltás következett melyre nem figyeltem. Egyfolytában a tüzet és a kezemet bámulva, elmerengtem a történteken és próbáltam feldolgozni. Később a pap odalépett hozzám, és karon ragadott majd elkezdett húzni az egyik irányba el a szüleimtől, akik könnyes szemmel álltak a templom lépcsőjén. Akkor nem értettem a miértjét a dolgoknak, de láttam a szomorúságot, így magam is elkezdtem sírni. Ekkor valami csípős dolog csattan az arcomon, én pedig abbahagytam a sírást. A pap megütött. Akkor utána féltem tőle. De később ő lett az, aki megvilágosított.

Évek suhantak tova, én pedig felcseperedni látszottam. A gyermekből fiatal, a fiatalból serdülő, a serdülőből férfi lettem. De gyermekéveim alatt mindent megtanultam. Megtanultam, hogy nem véletlen élünk. Azért létezünk-e földön, mert a Sárkányok megadták nekünk rá a lehetőséget, és mi éltünk vele. Megkaptuk a fejlődés virágát, cserébe nekünk is meg kellett tennünk minden tőlünk telhetőt. És mi megtettük. Áldoztunk, imádkoztunk, épületeket húztunk fel a tiszteletükre, bibliát írtunk, és szertartásokat végzünk. A papok szerint mindent el kell, hogy kövessünk annak érdekében, hogy tiszteletünket a legnagyobb mértékben kifejezzük a Sárkányoknak. De amit ők végeztek az kevés volt. Én úgy láttam ennél többet is tehetnének. Hallottam a másik világról, ahol olyan lények laknak, akik részesültek a szent áldásból, de nem voltak olyan bölcsek, hogy ezt tudatosan észre is vegyék. Ők nem látták meg, hogy ha nem imádkoznak, akkor elvesznek. Ők nem látták az utat, és bolyongtak a sötétben. Ők nem értették mindazt, amire én rájöttem. Hogy az egyetlen igazi út az életben az az imádat. Az hogy minél több híve legyen nekik, kiknek neve kőbe van vésve, hogy a világ égéig fennmaradjon. Ők, akik egyetlen gondolattal világokat nyitottak, ők kik megengedték nekünk halandóknak, hogy értük éljünk. Nekik kellett adnom az életem. De nem léphettem az oltárra. Még nem.
Mikor tizenöt lettem elhatároztam magam. Annyi jót kaptunk és vakok nem viszonozzák, vagy nem veszik észre. Ez a legnagyobb baj a világon. annyira hogy már-már a könnyem kifolyik bánatomban, amikor látom a szomorú arcokat, akik keresik az élet értelmét, de nem találják. Rájöttem nekem kell hirdetnem az igét, nekem kell megmutatnom az utat. Mikor ezt felajánlottam a papnak ő lelkesen bólogatott. Örült neki, hogy van valaki, aki szent ügyének tekinti a hittérítést. Ő maga nem próbálkozott még vele soha. És ez nagyon zavart, de nem tettem szóvá egyszer sem. Mert miért tettem volna? A Sárkányok neki bizonyára más sorsot szántak. Ezért nem vethetem meg. De persze ott volt bennem a tüske, miszerint ő egy pap. Neki a feladata, hogy megtanítson mindenkit a hitre, a tudásra. De ő csak a fiatalokat tanítja, akkor miért nem segít másokon is?



Egy hét múlva elhagytam Shandarát, és átléptem a gyönyörű narancsszín portálom mely egy volt a legnagyobb ajándékok közül, melyet a Hatalmasok hagytak ránk. Testemet átjárta az izgatott remegés miközben közelítettünk a kapuhoz. Az örvénylő fénytenger hívott szólított kérlelt, hogy menjek oda hozzá, öleljem át és keményítsem meg szívemet, mert a túloldalon elveszett gyermekekre fogok lelni kiknek útmutatásra van szükségük.
Mély levegőt vettem és átléptem a kapun.
Olyan látvány fogadott melyre nem voltam felkészülve és rögvest térdre borultam. Egy hatalmas csarnokba érkeztem ahol nyüzsögtek a másvilágok lényei. A színek a szagok a látvány letaglózott, és nem is tudtam, hogy lehettek ennyire fenségesek a Sárkányok, hogy egy ilyen helyet létre tudtak hozni. Aztán persze megbántam gondolatom és fejemet többször a padlónak vertem vezeklésképp. A Sárkányok mindere képesek és ez nekik semmiség. Ez is csak egy a sok ajándékuk közül melyért hálásnak kell lennünk. Mikor felemeltem a fejemet az engem kísérő inkvizítor helyeslően bólogatott, és tovább vezetett ki az épületből.

Hónapok teltek el úgy hogy terjesztettük az igét. Hol az utcákon, ivókban, és szórakozóhelyeken, hol a saját székházunkban, bankokban, és más elegáns helyeken. De senki sem akarta elfogadni tanításunk, mindenki úgy bámult ránk, mint a tetvekre. Először bántott a dolog, és fel akartam áldozni a hitetleneket a nagy Isair-nak, hogy bocsásson meg ezeknek a halandó teremtményeknek. De az Inkvizítor nem engedte, mert azt mondta az törvényszegés lenne. Itt csak a szavunk erejét használhatjuk céljaink eléréséhez.
Ez bántott. Hiszen csak a szavaink nem értek el semmit. Nem tudtuk felhívni a más világ lényeit az igazság sugaraira. Nem értették.
Sok hónap telt el mire visszatértem Shandarára. A pap ott várt engem tárt karokkal, és kérdezte, hogy ment a hadjáratom. Én elmondtam neki töviről hegyire ő meg csak mosolygott, és mondta, hogy más világ lényei nem annyira fogékonyak a valódi hitre, mint mi. Ezért nem is ment ő át soha a Domhannak nevezett világba. Ekkor értettem meg mindent. A pap elárult minket, elárulta a vallásunk, elárulta a sárkányokat. Nem tehettem mást, bűnös lelkét meg kellett tisztítani a gonosz ártó lelkek hálójától. Szóval előkaptam késem, és felmetszettem a hasát a papnak közben imát mormoltam felette. Ő harákolt és vért köpött. Vagyis igazam volt. ha valaki vért köhög az az első jele annak, hogy megfertőzték őt a bűnös gondolatok. Az Inkvizítor látta mit teszek. És tudta ő is, hogy a rituálét akár helyes akár helytelen nem szabad megszakítani. Így hagyta, hogy elvégezzem a tanult módszereket, avégett, hogy a pap lelke helyet kapjon Talahm barlangjaiban, és együtt ehessen, Nádur gyümölcsösében az Istenekkel.
A tisztítás végén elmotyogtam az imáimat. Majd felálltam és odaléptem az Inkvizítor elé, hogy oldozzon fel bűneim alól. Ő csak a vállamra tette kezét, és csak annyit mondott most már késszen, állok. Késszen, hogy magamra öltsem a Narancs köpenyt, és kezembe vegyem a pálcát, melynek tetejét egy gyönyörűen megmunkált sárkány díszítette. Az inkvizítorok ruházata. Az, amivel hatalom jár aminek a segítségével igazán képes leszek  a jó útra terelni az elveszetteket. De még előtte volt egy próba. Minden Kromat, ki inkvizítorrá válna, át kell, menjen Bheitbe megütközni a kiválasztottjával. Azzal, akit a nagy Gaiothe jelölt ki számára.
Felkészültem és úgy éreztem itt az ideje, hogy megtegyem, amit meg kell, tegyek, és végre igazi férfivá válhassak.
Az indulás előtti napot a templomban töltöttem és imádkoztam. Koplaltam, és vezekeltem. Másnap ketten jöttek értem. Az Inkvizítor, és egy pap.  Ketten elkísértek a szakadáshoz. Oda ahová csak azok léphetnek, akik kiérdemelték hitükkel a jogot, hogy beléphessenek. És én kiérdemeltem. A kapu előtt levettem minden ruhámat, és a földre dobtam őket. Ott ahová megyek nem lesz rá szükségem. Testemet bekenték minden színűre, hogy tudassák az érkezőkkel a Hatalmasak hírnöke megérkezett, jött párt választani. Az inkvizítor elém állt, és két karját kinyújtva két fegyvert nyújtott irányomba. Az inkvizítorok botját, és egy harci lándzsát. Választhattam miképp lépek át a kapun, harcosként vagy hírnökként. De engem másra szánt a sors. Én nem csak hírnök vagyok, elvégre a tűz sem égetett meg. Tudtam, hogy sértés lenne, ha fegyverrel vonulnék harcba. Így tehát megöleltem az Inkvizítort, majd átléptem a kapun.

A világ más volt. Kihalt és kietlen kénbűzös, és halott. Ide nem kellett volna betérnie senkinek, akinek nem elég erős az akarata. De én tudtam, hogy a hitem megvéd, és az öleim. Fiatalként éveken át gyakoroltam, és tanultam, harcoltam, és edzettem. Mert a Könyv kimondja a papoknak akár a harcosoknak úgy kell élniük, harcolniuk, és védekezniük, mert ha a nagy Tiarnaí harcba hív, akkor mindenkinek mennie kell.
Szóval ott voltam és előttem senki és semmi. Vagyis azt hittem. De hamarosan fölemelkedett a párom. Nagy volt és vörös, testét rángó izmok borították, szeme helyén két lyuk tátongott, száját mintha kifeszítették volna. Hörgött, és miután észrevett, felüvöltött rekedt hangján úgy hogy még a legbátrabbaknak is inukba szállt volna a bátorságuk. De engem a hitem védett. Farkasszemet néztem a bestiával és rávetettem magam.

 - Nem haltam meg!
Ez vízhangzott a fejemben miközben kisétáltam a repedésből, melynek színvilága megigézte szememet. A hasadék mely átvezetett az elementálok birodalmába, egy volt a csodák közül, amelyek miatt megérte élnem. Meg persze a Sárkányok. Csak miattuk repes szívem, csak őket imádom. Miattuk vészeltem át minden nehézséget az életemben, ők ajándékoztak meg a szeretetükkel, és azzal, hogy az alantasabb népek megismerhessék őket. Igen. Mikor átléptem a kapun ismét, előttem állt az Inkvizítor, szélesen mosolyogva.
Jobbjában a narancsszín köpennyel, baljában az inkvizítorok botjával. Az én karom örvénylett, miközben átvettem a felszerelést, és magamra kaptam a köpenyt.
A kristály melyet a Húsdémon dobott a balomban fénylett zöldes-feketén. Tudtam, hogy eljött az én időm. Tudtam, hogy a világ meg fog változni.   

(És nem Arthur sem halt meg)


A hozzászólást Makhradin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 15, 2015 10:12 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Talamh
Admin
avatar


Adatlap
Rang: Föld Őrzője
Mana:
5000/5000  (5000/5000)
Játékmód: Ádáz

TémanyitásTárgy: Re: Makhradni Krammkha   Szomb. Nov. 14, 2015 10:43 pm

Nos, kedves Makhrandi egy igazán megindító történetet olvashattunk bátorságról, odaadásról és... és erről a kettőről. Mindenesetre nekem tetszett, ezért úgy döntöttem elfogadom.

Kezdésnek 3000 aranyat és 120 manát ítélek neked. Adatlapodat kérlek a sablonnak megfelelően állítsd be!

Jó szórakozást!

U.I.: Gemorick megöl, ha ezt nem írom ide... úgyhogy, de Arthur meghalt Razz
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Talamh
Admin
avatar


Adatlap
Rang: Föld Őrzője
Mana:
5000/5000  (5000/5000)
Játékmód: Ádáz

TémanyitásTárgy: Re: Makhradni Krammkha   Szer. Dec. 02, 2015 9:48 pm

EDIT: Elnézést, a mivel a mágiák éppen átdolgozás alatt állnak, neked csak későn jutott, de mint tudjak, ami késik, nem múlik! Smile Úgyhogy kezdésként megítélem neked a "Nyomkövetés" nevű varázslatot.


Jó játékot kívánok!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Makhradni Krammkha   

Vissza az elejére Go down
 
Makhradni Krammkha
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Domhan :: Karakteralkotás :: Előtörténet-
Ugrás: