A Világok közti Világ (Béta fázisú FRPG)
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Az Asmerion Saga első éneke

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Gemorick
Admin
avatar


Adatlap
Rang: Saltusi Lovagrend nagymestere
Mana:
1200/800  (1200/800)
Játékmód: Ádáz

TémanyitásTárgy: Az Asmerion Saga első éneke   Hétf. Aug. 01, 2016 11:53 am

Halld, hogy lubickolnak a csillag-halak
A sápadt  hold-tenger udvarán,
Csobbanva tűnnek el egy felleg alatt
S lovagolnak esti szél bősz taraján

Míg az éj csendes és szabad,
magamban békén hallgatom,
hogy játszanak a fény halak
a végtelen égi tavakon.

Liores nagy levegőt vett és épp belecsapott volna a lantja húrjaiba, hogy rátérjen a következő strófára, mikor Rainon a kupájával a fatönkre csapott, és sűrű szakálla boglya alól rámordult a muzsikusra.
- Na, most vagy befogod, kölyök, vagy beverem a pofád.
Liores látványosan felfújta magát. Öt és fél láb magas volt, vézna és madárcsontú, de felháborodni azt tudott. Mellkasát kidüllesztette, szeme szikrát hányt, lantja nyakát úgy kapta marokra, mint egy buzogányt. Már éppen kitört volna belőle a sértett művész jogos haragjának vihara, mikor a tábortűz másik oldalán heverő Asmerion fel emelete a fejét, és azzal a bizonyos „itt baj lesz, fiaim” pillantásával mérte végig őket, amitől nagyon gyorsan meghunyászkodtak a felek.
Liores kedvevesztetten engedte le a lantját.
- Nem tehetek arról, hogy ennek a meláknak semmi zenei hallása.
- Nem tehetsz róla, de ne ingereld, ha háromszor akkora a melák, mint te. - Mordult rá Rainon, és belekortyolt a kupába. A tábortűzön pattogtak és sisteregtek a gyantás tobozok. Liores magához vonta a lantját, és ellenséges tekintettel méregette a férfit. Kereken húsz éves volt, és épp most kezdett bele a vándoréveibe. Amikor hallott róla, hogy Terogan környékén önkénteseket keresnek a keleti hegységből lecsapó véglegesen átfordultak megfékezésére, nem tudta megállni, hogy ne jelentkezzen. Már eléggé megbánta, ami azt illeti. Négyfős osztagának többi tagja nem volt épp eszményi útitárs. Rainon nagyhangú volt, modortalan és egy igazi szemétláda. Csak azért, mert kétszer olyan idős volt, mint Liores, azt hitte kedve szerint ugráltathatja. Hát nem.
Toron, aki éppen őrségben volt a fák között, szótlan, sunyi alak volt. Azon kevés Laer közé tartozott, akik generációk óta vadászattal foglalkoztak. Csak csapdák és cselek. Csapdák és cselek. Másra nem is tudott gondolni.
Asmerion volt az egyetlen, akit úgy-ahogy kedvelt. Középkorú férfi volt, keménykötésű, határozott. A Terogani őrség kapitánya volt évekig, de pár hónapja levetette őt a gyászdarazsa, és súlyosan megsérült. Menesztették a szolgálatból, és bár hamarosan felépült, nem találta újra a helyét.
És most itt ültek, a keleti erdőségek legsűrűbb s legbarátságtalanabb részén, egy szánalmas, sistergő és szikrákat köpködő tábortűz körül és utálták egymást.
Liores bánatosan megpendítette a lant egyik húrját, amire Rainon meglehetősen kielégítő mértékben összerezzent. A fiatalemberre emelte szinte már vérben forgó szemét, és látványosan ökölbe szorította vaskos ujjait. Már épp szólt volna, mikor a tarajosfenyők mozdulatlan ágait megrebbentette egy szélfuvallat, a tűlevelek zörgésén át pedig átzengett egy mély, torokhangú üvöltés.
- A közelben járnak.
Liores kis híján elhajította a lantot, annyira megrémült a hirtelen hangtól. Toron mögötte állt, közel húzódva az egyik fa kopott törzséhez. Hórihorgas volt és hullott avarhoz hasonló öltözékében még ványadtabbnak tűnt, mint egyébként. Hosszú arca volt, hosszú kezei, és ijesztő, pókláb szerű ujjai. Metsző pillantású kék szemei karikásak voltak, keskeny ajkait egyenes vonallá préselte.
Rainon bosszúsan pillantott Toron felé. Akármilyen nagy és fenyegető volt, maga is megijedt az üvöltéstől. Liores ezt nem tudta nem észrevenni.
- Felüvölt a rémes vad, halott csontja roppan, Rainon a nagy vitéz, gatyájába rottyant…- dünnyögte félhangosan, és végigfuttatta ujjait a húrokon.
- Kitekerem a kis ványadt nyakát! –pattant fel vicsorogva Rainon. Remegett az indulattól. Már megindult volna, mikor Toron felemelte a kezét és rászisszent.
- Csend legyen. – Rainon bosszúsan eresztette le az öklét és huppant vissza a helyére.
Asmerion feltápászkodott, megkerülte a tüzet és a felderítő mellé lépett.
- Láttad?- kérdezte fojtott hangon. Toron bólintott.
- Majdnem nyolc láb magas. Jó húsban van. – majd szinte szégyenkezve tette hozzá.- Nagy ívben kikerültem…hiszen tudod…
Asmerion bólintott. Toron Laestat alakja alig volt hat láb magas. Inkább fürge volt, mint erős, és döbbenetesen sokáig tudta megtartani a józan eszét.
- Na? Mit susmorogtok? –mordult feléjük Rainon, és felhörpintette az italának utolsó maradékát. Drótszerű szakállát sörhab foltok díszítették. Liores is felemelte a tekintetét, majd előrelátóan inkább a hátára akasztotta a lantját.
- Munka van?
Asmerion kimérten bólintott.
- Munka van.

Amennyire ők tudták, csupán pár elkóborolt, véglegesen átfordult Laestat bolyongott a környéken. A Terogani tanács ennek megfelelően alig egy tucatnyi szabadcsapatot küldött ki azzal a megbízással, hogy kergessék vissza a vadakat a hegyek közé, vagy ha más út nem járható, végezzenek velük. Nem kizárt, hogy kicsit alulértékelték a helyzetet.

- Az Égi kegyelmezzen nekünk…- hebegte Liores, ahogy kilesett a hegygerinc mögül. Toron nyomában indultak el a Laestat után, ám az időközben irányt változtatott, és az Aszlag-árok felé haladt. Vagy fél órán át követték a nyomait, mire végre látótávolságon belül értek. Ők fent voltak a hegyen, a Laestat pedig lent, a szurdokban. Hatalmas volt. Bundája piszkosszürke, bordó csíkozású. Fejét a föld felé lógatva szimatolt, tekintete sötét volt, agyarai kivillantak, ahogy orrát ráncolta.
Bár szép nagy példány volt, egymagában nem adott volna okot arra, hogy Lioresen kívül Rainon, Toron és Asmerion is halálra válva meredjenek a szurdokra. Ugyanis alig félórányi járásra az előttük tébláboló Laestat mögött, több tucat, sőt, az is lehet, hogy száznál is több társa igyekezett a nyomában.
- Ilyet… még sosem láttam. - mormogott Toron, és a vállán átvetett kötélfullánkért nyúlt.
- Bizonyára ő az előőrs. - szólt Asmerion nyugodtan, és fél térdre ereszkedve lepillantott a Laestatra. Nem kellett attól tartania, hogy észreveszi. A szél az ellenkező irányból fújt, a hold előtt átúszó fellegek pedig árnyékba borították a völgyet.
Rainon felmordult, majd a puszták felé pillantott. Alig pár mérföldnyire ott hunyorogtak Terogan fényei. Nagyváros volt, több ezer lakossal. Ha legalább fal védené… de nem. A puszták és a házak között csak gyümölcsösök voltak.
- Nem lesz ez így jó… meg kéne állítani őket. Ne kérdezzétek, hogyan…de valahogy meg kéne.
Toron összevonta a szemöldökét, és pár lépéssel lejjebb ereszkedett a völgybe vezető meredélyen.
- Nem vagyok benne biztos… de talán lelassíthatjuk őket.
Rainon felhorkant, és keresztbe fonta vaskos karjait.
- Négy Laer? Száz ellen? Ha még mind harcosok lennénk…
Tekintete félreérthetetlenül az ifjú dalnokra ugrott. Liores felcsattant.
- Lehet, hogy én vagyok a társaság kolonca, de legalább nekem van egy tervem.
A három férfi leplezetlen értetlenséggel meredt rá. Liores a szakadék szélére lépett, majd türelmetlenül bökött a keskeny völgy másik oldala felé, ahol méretes sziklák álltak már talán évezredek óta.
- Elzárjuk előlük a völgyet.- majd hozzátette, feltehetően a gyengébbek kedvéért.- A sziklákkal. Amíg ti feltartjátok ezt itt, le tudom őket görgetni. Addig mondjuk, Toron értesíti Terogant. Ha minden nő, férfi és gyerek a másik alakjában várja ezt a rohamot, akkor már nyert ügyünk van.
- Átmásznak a torlaszon. - morrant Rainon, de tekintetét le sem vette a Laestatokról. Nem mutatta ki, de rettegett. A családja Teroganban élt, és a két legkisebb fia még nem tanult meg átfordulni. Legszívesebben egymaga rontott volna neki a feléjük tartó vadaknak. Nem volt türelme csapdákhoz és trükkökhöz.
Liores dühösen vállat vont.
- De lelassítja őket. A cél, hogy időt nyerjünk, nem?
- És addig te akarod tartani a torlaszt? Egyedül? –horkant fel a férfi.- Meg vagy húzatva kölyök. Mégis mit akarsz csinálni? Altatódalt énekelsz nekik?
Liores tekintete megvillant, de mielőtt Rainon torkának ugrott volna, Asmerion kettőjük közé toppant. Hogy a volt kapitány hogy őrizte meg a nyugalmát, örök rejtély maradt.
- Rainon tartja a sáncot. – Szólt halkan, majd mielőtt Liores tiltakozhatott volna, hozzátette.- És te velem jössz. Egyedül nem fogok tudni elbánni ezzel itt, és te fürgébb vagy nálam.
Liores kelletlenül bólintott és ellépett a szakadék szélétől.
Toron megköszörülte a torkát, majd újra a hegyről vonuló Laestatok felé pillantott.
- Ha ennél a tervnél maradunk, akkor jobb, ha azonnal indulok. – mormogta.- Nem tudom, mennyi ideje van a városnak hátra.
Asmerion bólintott, és bátorítóan Toron vállára tette a kezét.
- Gyorsan haladj. És bármit hallasz, ne fordulj vissza.
A vadász elhúzta a száját, de bólintott. Megrázta magát, majd alakja elhomályosodott. Pézsmaszag töltötte meg a levegőt, és az alacsony, vézna Laestat egy gyors szökkenéssel már a lejtőt borító fák között termett, majd egy pillanat alatt elnyelte a homály.
- Nos, uraim. – ropogtatta meg a csuklóját Rainon.- Készen állunk?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Az Asmerion Saga első éneke
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Bárpult az első helyiségben
» Nolah & Ashley // Első típusú találkozás.
» Az első igazi randi - Flora & Leo
» Első Bajnokság: Felemelkedés

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Domhan :: Általános :: Könyvtár :: Krónikák :: Laer legendák-
Ugrás: