A Világok közti Világ (Béta fázisú FRPG)
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 -=Az elfek=-

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Talamh
Admin
avatar


Adatlap
Rang: Föld Őrzője
Mana:
5000/5000  (5000/5000)
Játékmód: Ádáz

TémanyitásTárgy: -=Az elfek=-   Vas. Aug. 07, 2016 6:40 pm





Anyavilág: Vidathar
Népesség: kb. 100 millió fő
- 99,6% vidathari lakos
- 0,36% domhani lakos
- 0,04% egyéb világok lakosa
Legnépesebb város (és de facto főváros): Latrihom (1,56 millió fő)
Kormányforma: elektív abszolút monarchia
Vallás: drakoniánus
Külső megjelenés: Szikár testalkatúak, az embereknél nagyjából egy-két fejjel magasabbak (1,80-2,10 m). Bőrük egészséges barnás árnyalatú, mivel Vidatharon rendkívül sokat süt a nap, de aggódni felesleges minden látogatónak, kánikulára nem kell számítani. Hajuk színe az egészen feketétől az őszig terjed és általában vállig ér (bár nem ritka az ennél hosszabb vagy rövidebb). Szemük mandulavágású és a velük született elem színével rendelkezik:
Tűz-piros,
Víz-kék,
Szél-szürke,
Föld-barna,
Villám-lila,
Fény-sárga,
Árny-fekete,
Hús-khaki
Legszembetűnőbb tulajdonságuk a hosszú, hátrafelé nyúló hegyes fül. Öltözködésükben a hivalkodó stílusokat kedvelik, hogy ezzel mutassák felsőbbrendűségüket a többi faj felé.
Mágia: Az elfek a nyers mágia esszenciájával születnek, ami félelmetes mágusokká teszi őket. Az idő múlásával azonban egy mágikus elem egyre kiforrottabb lesz a többinél, ezt nevezik az elf „vele született elemének”. Ez legtöbbször 15-20 éves kor között történik meg, addig minden elf számára tiltott a mágiahasználat, viszont az elem "manifesztálódása" után szinte korlátlan mennyiségben hasznosíthatják áldásukat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy életük végéig egy mágikus iskolára lennének korlátozva: képesek másik elem elsajátítására, az ilyesmit viszont császári engedélyhez kötik. Jégmágiára nem képesek, a húsmágiát pedig kulturális alapon elutasítják.
Történelem:
A legendák kora (Császárválasztás előtt 6000-ig)
Nem sokat tudunk erről a korszakról, csupán annyit, amennyit a legendák elárulnak róla. Az elfek szerint népüket a sárkányok teremtették Vidathar mágiával átitatott földjét felhasználva. A legelső dalok még a vadászterületekért folytatott csatározásokról szólnak, de ahogy haladunk előre az időben úgy lesz egyre több költemény témája az „ismeretlen világ, ahová a fények vezetnek”. Ez a világ pedig nem más, mint maga Domhan. Ugyan ekkor még nem használták ki erőforrásait, biztosak lehetünk benne, hogy az elfek voltak az első faj, akik a köztes világ földjére léptek. A korszak végére megjelenik a földművelés és vele párhuzamosan az első falvak, városok és az írás.
A háborúk kora (CSVE 6000-CSVE 4200)
A letelepedett életmód nem várt gyorsaságú népességnövekedéssel járt, ami további termőföldek szerzését sürgette, csakhogy nagyjából száz év után elfogytak a szabad földek, mely egy évezredes háborúskodáshoz vezetett a városállamok között. Általánosságban elmondható, hogy egyik harcoló fél sem tudott döntő győzelmet kicsikarni ellenségei fölött, de hogy miért az a feledés homályába veszett. Azonban a portálhoz legközelebb eső város, Gaec, kihasználva, hogy szomszédjai egymás cséplésével vannak elfoglalva, leigázta Domhant (ekkor még nem több egy nagyobb falunál), majd az „Oszd meg és uralkodj!” elvét felhasználva sorra meghódította a többi városállamot, míg végül egyeduralkodóvá vált Vidathar és Domhan földjein.
A Gaec (Első) Birodalom kora (CSVE 4200-CSVE 3000)
A leigázott területek lakosaira rabszolgasor várt, akiknek feladata a földek művelése és a bányamunka volt. A túldolgoztatás és a rossz életkörülmények miatt általánosak voltak a rabszolgafelkelések, melyeket egytől egyig vérbe fojtottak. Tömeges kivégzések és terror jellemzi ezt a kort. A birodalomnak azonban volt egy nagy gyengesége: csak és kizárólag Gaec lakosai viselhettek katonai szolgálatot. Ez kicsi hadsereg létszámhoz vezetett, mely nem tudta az egész birodalomban fenntartani a rendet. A kicsi, elszigetelt lázadásokkal még sikerült megbirkózni, de CSVE 3124-ben az egész Peremvidék fellázadt. A birodalmi hadsereg tízszeres túlerővel nézett szembe, de Halodir di'hna Gaec nem volt hajlandó elfogadni a vereséget. Újabb és újabb vesztes csatákba hajszolta csapatait, míg végül saját tisztjei ölték meg a királyt, amikor az rohamot rendelt el a náluk háromszor nagyobb hadsereg ellen a Falaan síkságon. A király valószínűleg arra számított, hogy szedett-vedett szabadcsapatok ellen kell harcolnia, de a hadnagyok nagyon jól tudták, hogy Tula’abador CSVE 3078-beli eleste óta már egy jól felfegyverzett, jól kiképzett, ütőképes haderő ellen kell hadakat vezetniük, és ezt nem voltak hajlandóak vállalni. Halodir hallani sem akart a megadásról és családtagjaik életével fenyegette a tiszteket, mire azok a csata előestéjén megmérgezték a lakomán. CSVE 3000-ben a kékvirág havának tizenharmadik napján a Gaec (Első) Birodalom csapatai letették a fegyvert.
Az interregnum (CSVE 3000-CSVE 2281)
A fegyverletétel után a birodalom gyorsan feloszlott, a hódítások előtti régi határokat állították vissza, Gaec városát pedig a földdel tették egyenlővé. Azonban a közös ellenség eltűnésével a régi ellentétek, valós vagy vélt sérelmek ismét előtérbe kerültek és alig húsz évvel a Gaec Birodalom bukása után a kisállamok ismét háborúzni kezdtek egymással. A hosszú konfliktusnak nem lett egyértelmű győztese, egyetlen eredménye még több halál és pusztulás lett. A földek egyre üresebbé és üresebbé váltak, ahogy a falvak és a városok fokozatosan eltűntek, a megmaradt települések is egyre inkább romokra kezdtek hasonlítani. A királyok kezdték felismerni, hogy a hamvak fölött uralkodni nem jövedelmező, ezért általános fegyverszünetet hirdettek és az első latrihomi gyűlés során megalapították a Második Birodalmat.
A Második Birodalom kora (CSVE 2281-CSVE 1703)
A birodalom inkább egy laza szövetségi rendszer volt a királyságok között, nem voltak a Központ hűbéresei, de egymásnak sem tartoztak felelősséggel, egyetlen kikötésük a háború elkerülése volt. Ennek biztosítása érdekében felállították a Birodalmi Tanácsot, melynek feladata a béke fenntartása volt a birodalom teljes területén. Ekkor alakult ki a Központ, a latrihom és a portál közé eső nyolc város és huszonhárom falu (a Jég Háborúja után ez kibővül tizenkét városra és harminckét falura). Ez egy fegyvermentes övezet volt, ahol még a fegyverviselést is törvénnyel tiltották. Ennek következtében mérhetetlen gazdagság áramlott ide, hiszen a királyok vagyona biztonságban lehetett a kereskedőházakban, raktárakban vagy az általuk emelt rezidenciákban. Az idő múlásával azonban a Tanács egyre több teendőt látott el, míg végül de facto központi kormányzattá alakult. Ez azonban már súlyosan sértette a királyok autonómiáját, amit nem voltak hajlandóak elfogadni, és CSVE 1721-ben kitört lázadás keretében orvosolni akartak. A harc ismét patthelyzetté alakult, és CSVE 1703-ban az édeari békével ért véget.
A Harmadik Birodalom kora (CSVE 1703-CSVE 19)
Az édeari béke szerint a királyok lemondtak titulusukról, függetlenségükről, illetve adót kötelesek fizetni és háború esetén katonákat szolgáltatni. Cserébe a Központ teljes körű autonómiát biztosít számukra és nem tart fenn saját hadsereget. Ami azonban egy fair kompromisszumként indult, egy intrikával átszőtt, ármánykodó, oligarchikus rendszer kibontakozását eredményezte. A Központ által tett engedmények annyira legyengítették, hogy a Tanács hatásköre gyakorlatilag Latrihom környékére korlátozódott, míg a tartományok ki voltak téve a helytartók (adélerek) kényének-kedvének. Furcsa mód azonban, a Harmadik Birodalom békés maradt. Bár voltak elégedetlenségi megmozdulások, soha nem fajultak nyílt lázadássá. A béke lehetőséget teremtett a kultúra és a művészetek fejlődésének, a legtöbb elf díszítőelem és művészeti fogás ebben az időszakban alakult ki. Domhan is virágzásnak indult, a kis faluból egy megtermett várossá nőtte ki magát. Ebbe az „idillbe” hozott felfrissülést a találkozás az ark’seguthokkal CSVE 511-ben. Eleinte a két faj kissé hidegen fogadta egymást, az idegen kultúrák ütközése sosem történik súrlódásmentesen, de idővel sikerült kieszközölni egy követség felállítását Seguth Anduron. A fajok közti kapcsolat ezután inkább semlegesnek mondható, de ettől függetlenül aktív kereskedelem folyt köztük, melynek Domhan városa egy fontos megállóját képezte. A béke azonban nem volt tartós. CSVE 28-ban Beldar a Haligran törzsből lett az ark’seguthok első (és egyben utolsó) Arkdurja, aki xenofób retorikákájával elhidegítette az elfeket az ark’seguthoktól. Több diplomáciai incidens után a követség is megszűnt míg végül CSVE 19-ben Seguth Andur hadat üzent Vidatharnak.
A Jég Háborúja (CSVE 19-CSVE 17)
A háború katasztrófa volt mindkét fél számára. Az elfek már több mint másfélezer éve nem harcoltak senkivel, úgyhogy csak kevés jó hadvezérük akadt, taktikáik és stratégiáik elavultak voltak, ráadásul ismeretlen ellenség ellen harcoltak. Ezt csak tetézte, hogy a helytartók nem vették komolyan a fenyegetést, ezért nagyon lassan reagáltak a seguth hadüzenetre, illetve a Gardol-erőd eleste után hazarendelték zászlóaljaikat. Az ark’seguth oldalon, mind a hadurak, mind a harcosok demoralizáltak voltak egy korábbi, sikertelen háború miatt, ezért az elfek még akkor is hatalmas veszteségeket okoztak számukra, amikor a seguthok öt-, hatszoros túlerőben voltak. A harcok és a seguthok elrettentési taktikái szinte teljesen elpusztították a Központot, de Lédear Athamir vezetésével sikerült visszaszorítani a hódítókat Tula’abador alá. Az erőd alatti ütközetben vesztette életét a tehetséges elf, azonban az egyik seguth hadúr (Kian Herah) kivégzése akkora felháborodást vált ki a csapatokból, hogy megölték Beldar Haligran Arkdurt és unokatestvérét Irart. Kiant egy jégkristály fa alá temették, Beldar fejét pedig az elfeknek átadva az ark’seguthok elhagyták Vidathart és Domhant. A fa a mai napig áll, mivel ez Lédear végső nyughelye is.
A Polgárháború (CSVE 16-Császárválasztásig)
A háború után a birodalom romokban hevert. A központi nyolc városból hat, a huszonhárom faluból tizenkilenc elpusztult, a közeli helytartók földjeit jég fedte a Peremvidék pedig gyakorlatilag leszakadt a birodalomról. Lédear halálával nem maradt senki aki, elég népszerű lett volna, ahhoz, hogy az adélereket és a hadsereget kibékítse. A hatalmi vákuumot egyszerre többen próbálták meg betölteni, mely egy tizenhat évig tomboló véres polgárháborúhoz vezetett, mely még nagyobb pusztítással járt, mint a Jég Háborúja. A lojalisták megpróbálták visszaállítani a régi rendszert, míg a Peremvidéken mindenkinek más elképzelése volt az ideális kormányzásról. Nem voltak szövetségek, mindenki mindenki ellen. Volura nem bírta azt a mennyiségű mágiát, melyet szabadon engedtek, egyre többször fordult elő, hogy egy-egy csata után a terület elsivatagosodott, a növények meghaltak, az állatok elpusztultak. CSVE 2-re alig maradtak rezervátumok, ahol még létezett a generációkkal korábbi Vidathar. A harcok alatt az elit tagjai is egyre többször lelték halálukat seregeiket vezetve. Végül a császárválasztás évében a negyedik ikhora-mezei csatában a Daerina Édemir vezette seregek győzedelmeskedtek a lojalisták felett, ezután bevonult Lathrihomba és kijelentette a Polgárháború lezárását. Nem vesztegette az időt az új államszervezet kidolgozásával, azonnal választásokat tartott a birodalom vezetőjének személyéről, minek során őt választották meg a(z) (Negyedik) Elf Birodalom császárnőjének.
A jelenkor (Cászárválasztás után 1-napjainkig)
Daerina első intézkedése császárként a birodalmi közigazgatás újjászervezése és az újjáépítés megkezdése volt. Munkáját segítette, hogy uralma alatt Vidathar szépen lassan elkezdett "gyógyulni". A szkeptikusok szerint ez egy természetes folyamat a mágia szabályok közé szorulása után, de a legelterjedtebb nézet szerint ez Talamh ajándéka volt választott népe számára. Aethebi chéd: "a második esély". A hatvan évig tartó folyamatot azonban a császárnő már nem láthatta befejeződni, 304 éves korában természetes körülmények között elhunyt, utódjaként a 193 éves Valomhi di'hna Kolofot választották. Az új császár azonban képtelen volt egyszerre rendet tartani Domhanon, felvenni a kapcsolatot az újonnan megjelent fajokkal és levezényelni a birodalom újjáépítését, ezért, hogy feladatai számát csökkentse, a saltusiak segítségét kérte a domhani rend fenntartására, míg végül véglegesen rájuk nem bízta azt. Felismerte ugyanis, hogy Domhan már nem az elfek kizárólagos gyarmata, hanem minden faj közös világa, a Világok közti Világ. Népéből azonban sokan nem értenek egyet ezzel a döntéssel...
Kultúra: Az elf kultúra legfontosabb pillére a mágia. Mivel születésük óta hordozzák, olyan természetes számukra, mint a levegővétel, a mindennapi életükben is rengeteget használják, ha másra nem, hát pusztán a maguk szórakoztatására. Minden ifjonc taníttatásánál nagy figyelmet fordítanak mágikus képességeik fejlesztésére illetve a mágiahasználat veszélyeire. Ez az erős kötődés magában hordozza a szinte beteges félelmet a kékacéltól illetve kissé elhidegíti viszonyukat a saltusiakkal. A húsmágia minden formáját elutasítják, mert a Polgárháború alatt olyan horrorisztikus dolgokat okozott, hogy nem akarnak újra ilyesmivel találkozni. Hogy könnyen felismerhető legyen az általuk gyakorolt mágia, egy olyan kővel kirakott gyűrűt viselnek, mely az adott elemet szimbolizálja. Ezek a következők:
Tűz – rubint,
Víz – zafír,
Föld – faopál,
Levegő – opál,
Villám – akvamarin,
Árny – obszidián,
Fény – holdkő
Értelemszerűen húsmágusaik nem viselnek ilyet.
Az ifjoncok tanítása akkor kezdődik, mikor mágikus képességeik felszínre törnek, és emberi mércével rendkívül hosszú ideig, negyven évig tart. Ez idő alatt tanulnak írni-olvasni, számolni, folyamatos a testedzés, illetve alapvető harcművészeti technikákat és pusztakezes fogásokat tanulnak. Természetesen ekkor tanulják meg a mágia uralását és a domhani nyelvet is. Erre a kettőre fektetik a legnagyobb hangsúlyt. A negyven év letelte után lehetőség van szakma tanulására, a hadseregbe való belépésre vagy hivatali pályára.
Mivel a Polgárháború alatt a régi, ármánykodó elit kilencvenkilenc százaléka kipusztult, az elf társadalom egy meglehetősen egalitárius közösséggé változott. Elvetik a társadalmi osztályokat és a titulusok iránti tiszteletet, mely sokszor összetűzéshez vezet a többi fajjal. Az idegenek gyakran tegeződnek és úgy beszélnek egymással, mintha már száz éve jó barátok lennének. A társadalmi elidegenedés számukra egy ismeretlen fogalom.
A többi fajjal azonban nem ennyire elnézőek: a Jég Háborúja kissé xenofóbbá tette őket, melyen nem sokat segített az, hogy Domhan fokozatosan közös világgá vált elf gyarmat helyett. Mindenesetre hajlandóak kommunikálni a többi néppel azonban problémáikat jobban szeretik maguk kezelni. Öltözködésükben, művészetükben és építészetükben is a fényűzést szeretik, hogy ezzel is mutassák felsőbbrendűségüket.
Étkezési szokásaikat tekintve nem sokban különböznek az emberektől, nem vetik meg a húsételeket sem a zöldségeket, sem gyümölcsöket, melyek Vidatharon teremnek. A laerek és az emberek után ők termelik a legtöbb alkoholos italt, viszont ezek minősége meg sem közelíti a laerekét (bár ezt soha nem ismernék be).
Habár hivatalosan drakonisták, hitük szerint Talamh a legfőbb sárkány ugyanis az elfek szerint ő volt az, aki a Polgárháború után helyreállította Volura kontinensét, új esélyt adva ezzel népüknek a boldogulásra. Ennek ellenére a vallás nem játszik életükben nagy szerepet, a legtöbb faj (tévesen) ateistának gondolja őket.
Államszervezet: A(z) (Negyedik) Elf Birodalom élén a császár áll, akit az elfek saját maguk közül választanak. Hatalma abszolút, megbízatása életre szól. Minden elf, aki tanulmányait elvégezte pályázhat a pozícióra és amennyiben megnyeri a szavazást, úgy Latrihomban „a sárkányok színe előtt” megkoronázzák. Szakértelem nem szükséges, azonban eddig nem került olyan a trónra, aki ne rendelkezett volna már bizonyos mennyiségű élettapasztalattal.
A császár feladata a mágia folyásának ellenőrzése Vidatharon (ehhez szabadon használhatja az összes mágikus iskolát, akár még a húsmágiát is [ez utóbbit azonban csak és kizárólag nem hivatalosan]), illetve személyesen kormányozza a birodalom központi régióit (ez hagyományosan a portál és Latrihom közé eső harminckét falu és tizenkét város). A maradék terület tizennlgy tartományra és a domhani exklávéra oszlik. Mindegyik élén egy-egy tartományi helytartó (adéler) áll, akiket a császár nevez ki a tartományok által kiállított listából választva. A listára való felkerülés már komoly feltételekhez van kötve, melyek főleg a rátermettséget és a hűséget veszik számításba. Érdekes módon, itt nincs kikötve, hogy az adéler személyének elfnek kellene lennie. A helytartók munkáját folyamatosan egy császári delegáció ellenőrzi. A császár és az adélerek évente összegyűlnek a Nagytanácsban, hogy megvitassák a birodalmi bel- és külpolitikát, illetve, hogy a tartományok érdekeiket képviseltethessék a Központtal szemben. Határozatai azonban semmilyen mértékben nem kötelező érvényűek, csupán tanácsként szolgálnak a császár számára.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
-=Az elfek=-
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Sötét elfek leírása
» Erdei elfek leírása
» Elfek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Domhan :: Általános :: Fajleírások :: Játszható Fajok :: Elfek-
Ugrás: