A Világok közti Világ (Béta fázisú FRPG)
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Nyugati erdőségek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Tiarnaí
Főadminisztrátor
avatar


Adatlap
Rang: Világteremtő
Mana:
5000/5000  (5000/5000)
Játékmód: Ádáz

TémanyitásTárgy: Nyugati erdőségek   Vas. Szept. 11, 2016 1:22 pm

Domhantól jó pár mérföldre elhelyezkedő erdőség. A termékeny talajnak köszönhetően a fák lassacskán a nyolcvan-kilencven méteres magasságot súrolják, de akadnak olyanok is, amelyek elérték a száz métert. Az aljnövényzet emiatt gyér, de mint mindenhol, itt is vannak erős túlélők, akik alatt a prédaállatok elbújhatnak, vagy éppen élelmet kereshetnek rajtuk. Az erdő emellett banditacsapatoknak ad otthont, akik a felfedezők életét keserítik meg, ráadásul ritka és egzotikus vadak is megfordulnak errefelé. 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://domhan.netboarder.com
Tarassian
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: A Geliar Hangszerkészítője
Mana:
195/195  (195/195)
Játékmód: Vad

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Kedd Szept. 13, 2016 8:33 pm

Hófehér mese

Én voltam az első a gyülekezési helyen. Meglehet azért mert korábban is értem oda a megbeszéltnél. Majd még egyszer átgondoltam a délutánt, hogy megbizonyosodjak róla, mindenre felkészültem és rendben hagytam.
A vásárlás után még visszatértem a Gelliarba. Mindent alaposan összekészítettem. Még volt annyi időm, hogy lesüssek pár vékony hagymás kenyeret, amiből azon nyomban kétszersültet csináltam, mivel az könnyen szállítható és tartós élelmiszer. Majd bepakoltam a többváltásnyi ruha mellé, a sózott hús és árpa közelébe, közvetlenül az üvegnyi Rothatd Bivaly mellé, amit az ivóból hoztam fel. Csizmáimat kipucoltam és az Acléantól kapott viasszal vízhatlanná tettem egy időre. Felkötöttem új fegyverövemet, felerősítettem a kardomat a baloldalamra, és a késemet a jobb oldali csípőmre. (A fegyveröv most is megnyugtató súllyal húzta a csípőmet, és indokolatlanul nagy magabiztossággal ruházott fel.)A kötélt takarosan feltekertem és az iszákomra erősítettem kívülről. Aztán inkább mégis bepakoltam a régebbi szerszámaimat, hátha mégis jó lesz valamire, viszont az erszényemet (300 aranytól eltekintve), szerény vagyonommal inkább ott hagytam, ne kallódjon el út közben. Majd sorra vettem egyenként mindent, hogy nem hagytam-e a Geliarban valamit. A szobát rendben, az ablakot bezárva, és mindent a helyén hagytam. Acléantól is elköszöntem.
Na már csak a többieknek kell ideérnie. Körbe néztem az vadon szélén, majd miután találtam egy szimpatikus követ ledobtam az iszákom, leültem a fűbe és a kőnek támasztottam a hátamat. Letéptem párfűszálat, és ujjaim közé szorítva fújni kezdtem őket, egyszerű dallamot játszva.
A lábam nemsokára izgatottan járni kezdett, a fűcsomót széttépkedtem, és már a kötél végét birizgáltam. Majd új fűszálakat szakítottam és megint dudorásztam.
Na de hol vannak a többiek?!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Velirad
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: A Mágusszékház tanonca
Mana:
152/152  (152/152)
Játékmód: Ádáz

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Kedd Szept. 13, 2016 8:59 pm

Hófehér mese

Bár Tarassian után mentem, őket a nagy tömeg miatt már nem találtam meg. Mindenesetre a bevásárlásom után elmentem a székházhoz, elbúcsúztam  mesteremtől, és a nyugati erdőségek felé vettem az irányt. Természetesen nem a tanoncruhában mentem (azt felrónák ha tönkretenném) hanem a saját ruháimban: fehérmedve bőréből készült ruhák, takar'amas, a bátyám nyaklánca, két oldalt ikertőrök, oldalamon kulacs hátamon a kékfa hosszúíj és a tegez tele nyílvesszőkkel; pont mint egy vérbeli vadász. Kíváncsi leszek az erdőség élővilágára, jobban el tudok majd merülni a természetben. Sajnos hátasom még nem volt, tehát ha a többieknek esetleg van, hátrányban leszek... talán azt is szereznem kéne majd, de a szánalmasan kicsiny mennyiségű pénzösszegem erre nemigen adott lehetőséget.
Már majd a találkahelynél jártam, mikor egy dallam ütötte meg a fülemet. Odamentem, hogy megnézzem mi az, mikor megpillantottam Tarassiant. Nem hittem volna hogy egy fűszálból ezt is ki lehet hozni; a laereknek az iváson kívül úgy látszik tényleg van tehetsége a zenéhez is. Mikor befejezte, odaléptem: "Nem volt rossz". Nem látva értelmét hogy többet mondjak, egy közeli fához támaszkodtam, várva a többieket.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lance Lotter
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: Gunslinger
Mana:
180/180  (180/180)
Játékmód:

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Csüt. Szept. 15, 2016 1:11 am

Hófehér mese

Lance azmeg bikája hátán lovagolt be az erdőségbe, mely alaposan meg volt pakolva. Nem tellett sok időbe fellelni a laert és a seguth-ot (Lance nem emlékezett pontosan a nevükre), hisz a gunslinger a távolból észrevette Veliradot, akit csak követnie kellett. Persze elég távol maradt tőle, ne kerüljön túl közel. Meg volt már a negatív tapasztalata a seguth néppel. Ami azt illeti, még mindig őrizte azt a tőrt, mellyel megölt egy elf húsmágust a Földön. Vissza szándékozott adni a seguth nép egyik követének, hisz végül is egy tőlük elnyert hadizsákmány volt. Talán épp Velirad lesz az a szerencsés.
Miután lassú tempóban odaért az összegyűltekhez, lepattant az azmegről, aki hálásan bőgött egyet. Legalább egy súllyal kevesebb volt.
- Üdv! - szólt a zöldbe öltözött lövész, és elő is rántotta a jellegzetes tőrt, a tokjába csatolva. Átnyújtotta Veliradnak. - Hosszú sztori röviden: a néped egyik tagja egy éve megpróbált megölni ezzel a tőrrel. Azóta terveztem átadni egy seguthnak, de nem találtam erre alkalmas személyt. De mivel egy csapatban játszunk, úgy döntöttem, hogy bizalmam jeléül átadnám neked ezt a fegyvert. Jól jöhet még - felelte, majd megpörgette, és markolattal az ark'seguth felé nyújtotta.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ceirran Carason
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: A Geliar Muzsikusa
Mana:
165/165  (165/165)
Játékmód: Vad

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Csüt. Szept. 15, 2016 5:55 pm

Hófehér mese

Ha mást nem is, azt elmondhattam, hogy a piaclátogatás után az erszényem határozottan elbillent a "pehelysúlyú" kategória felé, ami egy kicsit lelombozott. Elvégre egyenlőre nem veri az egeket a fizetésem. Azonban rossz hangulatom pontosan addig tartott, amíg végig nem tekintettem új arzenálom büszke sorfalán. Hátizsák, fegyveröv, strapabíró, kadmet bőrmellény, egy remek iránytű, pár amulett és persze a két vérről és gyilkosságról susogó, elegáns tőr, amit egy összeszabdalt arcú kadmet kovácstól vettem. Gondolom az úriember élő transzparensként szolgált, esetleg saját magán próbálta ki a munkáit. Mindenesetre meggyőzőnek tűnt, én pedig -ebben kivételesen- nem vagyok szakértő. Na jó, hősiesen beismerem: életemben nem volt még igazi fegyver a kezemben. Mármint huzamosabb ideig. Ennek ellenére büszkén feszítettem az övembe dugott pengékkel és áthatott legyőzhetetlenségemnek teljes tudata. Kényelmes Domhani ruháimat lecseréltem azokra az öreg holmikra, amikkel anno a Világok közti világba érkeztem. Mit tagadjam: tapasztalt, világlátott vándornak tűntem benne, aki ráadásul állig fel is fegyverkezett. Bandita legyen a talpán, aki nem remeg meg láttomra!
Szóval magabiztos nyugalommal tartottam a megbeszélt találkozóhely felé. Drámai hangulatom már rég elolvadt, mint viaszgyertya a krematóriumban. Ahogy drága Tarassian barátom gyakorta rávilágított még a délután folyamán, a két garabonciás dajkameséi olyan hihetetlenül megalapozatlanok voltak, hogy valószínűbbnek tűnt volna két sztepptáncoló féregfába belefutnunk, mint laestatokba. Így könnyed szívvel és szokásos hangulatomban érkeztem meg: hátamon a hátizsákom és a lantom, kezemben legfrissebb szerzeményemet, az üstöt lóbáltam, és már a vígeposz első sorain töprengtem, amit az egész balfácánkodásról fogok rittyenteni... amikor szemebe ötlött valami. Pontosabban egy elég nagy valami. Egészen konkrétan egy orbitális marhaság fizikai megtestesülése, egyszerre metaforikus és átvitt értelemben.
- Az egy azmeg! - közöltem az üstöt lóbálva és a kis kompánia felé siettem. Úgy tűnt, a furcsa pisztolyhőssel kissé elszaladt a ló...vagy mi. Majd hozzátettem, ha esetleg az első megjegyzésem nem lett volna teljesen világos- Egy rohadvány azmeg! Az egy kérődző tehén, nem pedig táltos paripa!
Holdalma, aki mindeközben a vállamon trónolt, és a bal lábára hurkolt bőrzsineget próbálta elmetélni, most a termetes bivalyfélére emelte ördögi gonoszsággal vibráló tekintetét. Elrugaszkodott a vállamról, előremeresztett karmos lábbal támadt volna a békésen legelésző patás oldalának, mikor a zsinór, aminek másik végét a csuklómra kötöttem, visszarántotta. Méltatlankodó visítás, veszett csapkodás, aztán a rohadt kis tollcsomó nekiesett a csizmámnak. Hirtelen csak azt érte el.
A történtek új fordulata határozottan felvidított: a lehetőség nem csak kacsingatott rám, de már egyenesen kivágott ruhában hívogatott az utcasarokról. Egyes laer költők a fél lábukat adnák egy ilyen fordulatért. Hogy Lotter uram választása szürreális, ostoba, vagy egyszerűen csak veszettül vicces volt, még nem tudtam eldönteni. Viszont biztos voltam benne, hogy hamarosan kiderül, valamint abban is, hogy ezt még évtizedekig fogják mesélni Domhan utcáin. Pláne, ha én faragok belőle nótát.
- Előre is gratulálok a csípőficamhoz. - vetettem vigyorogva sokatmondó pillantást először Lotterre, majd a kérődző igencsak széles hátára, amire, hogy teljes legyen az összkép, még nyerget is biggyesztettek. Mivel Holdalma időközben már komolyan fenyegette a lábam épségét, felkaptam a kis dögöt és visszatelepítettem a vállamra.
Tekintetem e nemes elfoglaltság közben tovább vándorolt kartársamra, aki legalább annyira büszkén villogtatta új fegyvereit mint én- úgy is, hogy hozzám hasonlóan pont annyit tudott róluk, hogy melyik végén célszerű tartani őket. Biztos, ami biztos, felé és a mélabús képű seguth felé vettem az irányt, akit eléggé lefoglalt valamiféle szúró-vágó eszközzel való seftelés, így zavartalanul egészíthettem ki barátom hősi páncélzatát: az üstömet a fejére borítottam.
- Nnna. Mindjárt jobb. Tudod, hiányérzetem támadt, ahogy így elnéztelek, és azt hiszem ez teljes mértékben kifogástalanná teszi a képet. - biztos ami biztos meg is kopogtattam az üst falát, ami tompa kongással válaszolt. - Így hagyj engem legközelebb átaludni a kalandot és lelépni egy szó nélkül.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Feladir
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: Elf Kalandor
Mana:
195/195  (195/195)
Játékmód: Vad

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Pént. Szept. 16, 2016 10:43 am

Hófehér mese


A piac nem volt túlságosan zsúfolt, de nem is volt üres. Örültem neki, hogy tisztes mennyiségű pénzem maradt azután, hogy megszereztem a szükséges dolgokat, azonban nem éreztem tanácsosnak, hogy az egészet magammal cipeljem. Mindössze száz aranyat vettem magamhoz és az Acháttól kapott smaragdot. Érdekes módon nem akartam megválni tőle. Jó kis emlékeztetőül szolgált, hogy mennyire gyűlölöm azt a nőt.
Kicsit korán érkeztem a találkozóhelyre, úgyhogy meglepődve tapasztaltam, hogy a két laer az ember és a... na, igen a nem kívánatos elem is itt tartózkodik. Lance valamiféle kést nyújtogatott a seguthnak, míg Ceirran egy üstöt húzott barátja fejére. Talán viccesnek is találtam volna a helyzetet, ha éppen nem a vándorok szavai visszhangzottak volna a fejemben. Valóban lehetséges lenne, hogy egy sárkány őrzi a kincset, aminek a nyomában vagyunk?
Elhessentettem az ötletet, valószínűleg csak rám akartak ijeszteni. Nem igazán akarták, hogy odamenjünk, és ha három laestat nem riaszt el... De akkor miért volt halálra vált arcuk?
Mindegy, tíz nap múlva úgyis meglátjuk.
- Üdv! - köszöntöttem útitársaimat - Remélem hosszú időre pakoltatok, sokáig fogunk gyalogolni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Anahíta Kalernae
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: Elf kalandor
Mana:
60/155  (60/155)
Játékmód: Vad

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Szomb. Szept. 17, 2016 3:18 pm

A piacon egy kissé talán túl sokat is időzött, de erről nem ő tehet, hanem a sok érdekes portéka, amelyek szinte igénylik, hogy megnézze őket. Na persze jó pár dolgot meg is vett volna hirtelenjében, de nem úgy áll anyagilag, hogy ezekre most teljen, így csak a kalandhoz feltétlen szükséges dolgokat vásárolta be végül.
Az erdősség szélére valószínűleg utolsónak fog érkezni, remélhetőleg még a többiek ott lesznek, mire megérkezik. Az összevásárolt cuccok talán kissé le fogják őt lassítani, de azért még így sem hozna szégyent fajtársaira, a háború során volt ideje bőven megtanulni a hosszú menetelések alatt a nagy súly cipelését is.
- Na kész vagytok már, ideje lenne indulni? – Intéz feléjük kérdést, amikor már úgy érezte, hogy elég közel van ahhoz, hogy a többiek meghallják. Nem igazán törődik azzal, hogy valószínűleg eddig rá vártak, csak pár futópillantásra méltatja őket, kivéve elf fajtársát, aki hát még egy kedvesnek is mondható biccentést kap.
Bár legszívesebben ő menne előre és vezetné a „csőcseléket”, de valamiért nincs kedve a hátát mutatni nekik, még véletlen rossz gondolatok születnének azokban a csökött agyakban, és egy íjvessző fúródna a hátába. Szóval ha nem vesztegetnek több szót és valaki végre belebújik a vezető szerepébe, akkor ő követi azt. Az már kérdéses, hogy meddig.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Feladir
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: Elf Kalandor
Mana:
195/195  (195/195)
Játékmód: Vad

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Szomb. Szept. 17, 2016 3:52 pm

Hófehér mese


Visszabiccentettem Anahíta felé, mikor üdvözölt engem, a többieknek pedig tudtára adta, hogy megérkezett. Láthatóan nem zavarta, hogy a csapat eddig rá várt, de nem nagyon ítélkezhettem felette: időben érkezett, úgyhogy igazán nincs okom panaszkodni.
- Nos, most, hogy mindenki megérkezett, szeretnék mindenkit megkérni arra, hogy az eszközöket rendeltetésének megfelelően használja - itt vetettem egy gúnyos pillantást a két laer felé - mert csak odafelé tíz napig fogunk menetelni.
Vettem egy mély levegőt mielőtt folytattam. Elhatároztam, hogy nem szólok a többieknek arról, hogy potenciálisan egy sárkánnyal fogunk az út végén találkozni, mivel én magam sem hittem el. Viszont azt sem akartam, hogy bármi idő előtt tönkremenjen, elvégre kis híján három hét lesz az út oda és vissza.
- Tehát - folytattam - az erdőn túl lesz egy "perzselő pusztaság", hogy a vándorok szavaival éljek, amit nagyjából három nap alatt szelünk át, utána következik egy egyhetes mocsártúra. Ha az is megvan, akkor érünk be az elhagyatott faluba, mely "tele van elátkozott kincsekkel". - habár a szavak kissé komikusnak hatottak, magam sem tudtam, hogy ez első elf telepesek milyen mágiákkal védhették le értéktárgyaikat, úgyhogy ilyen téren nem árt az óvatosság. De erre ráérünk akkor is, amikor ott leszünk.
- A falu elvileg egy hegy lábánál épült, és a fehér fém is onnan származik. Azt bevallották, hogy a három laestat csak egy nagy hazugság, de hogy mi az, ami a kincset védi, azt nem akarták elárulni. - ennyi ferdítést engedtem meg magamnak. Talán Anának elmondom a teljes sztorit, ha érdeklődik, de mint mondtam magam sem hiszem, hogy tényleg a Hatalmasok közül egy valami fehér fémen üldögélne a semmi közepén.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tiarnaí
Főadminisztrátor
avatar


Adatlap
Rang: Világteremtő
Mana:
5000/5000  (5000/5000)
Játékmód: Ádáz

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Vas. Szept. 18, 2016 2:42 pm

Kis csapat vállalkozik nagy kalandra. Sok Laer megénekelné ezt... már ha a végkimenetel pozitívra sikeredik. Persze senki sem vitathatja, hogy hőseink nem éppen mindennapi vállalkozásban vesznek részt. A két vándor noha érdekes kis mesét mondott, és bűvésztrükkjeikkel színesítették az előadást, valóban nem nagyon voltak elragadtatva az ötlettől, hogy mások is odamerészkednek ahová ők. Főleg, hogy ahogy Feladir láthatta, nem voltak éppenséggel nyugodtak, amikor közölte velük, hogy merre is a cél... legalábbis képletesen. 
A Nyugati erdőségek, hatalmas kiterjedésű. Ezt a részt sokszor használják fakitermelésre, hiszen az itt megtermő fák eléggé strapabíróak, és nem kell attól tartani, hogy esetleg megadják magukat a belőlük készült padok amikor egy testesebb ember telepedik rájuk. Viszont beljebb nem egy veszéllyel kell szembetekinteni. Mindenki tudja, hogy noha Domhannak megvan a maga rendfenntartó egysége, még ők sem képesek mindent visszaszorítani. Így itt is szép számmal előfordulnak útonállók, banditák és egyéb nyalánkságok. Nem is beszélve a közös világ lényeiről, amelyek mondjuk előszeretettel lakmároznak bárkiből. 



A csapat pedig miután összeszedelődzködött, és meghallgatták egymást, akár veszélyről akár üst borogatásról legyen szó, megindult előre. Az erdő pedig lassan el is nyelte mindannyiukat. Persze az ösvény ami az erdőségek határán befelé vezette a vándorokat hosszú-hosszú mérföldeken át vezet egyre beljebb mielőtt megszakadhatna. Ezen az úton sokféle vándor megfordul, legyen az művész, gombász, vadász, favágó, kereskedő és a többi. A ti utatok pedig befelé visz, egyre beljebb és beljebb addig amíg az erdő sűrűje már a nap fényét is alig-alig engedi átszűrődni a lombokon. Bár igaz, napnyugta után nem sok fény szűrődik már át ezeken a lombokon, és akiknél nincsen lámpás azok könyedén az erdő rabjai lehetnek.


Órák telnek néma egyhangúságban, ahogyan a csapat fáradhatatlanul halad előre, az ismeretlen felé. Ki a kincset, ki a veszélyt ki pedig fajtárasait keresi. Mindenesetre egy jó öt hat óra elteltével az erdő által keltett nyugtató érzést valami borzongató váltja fel. A fák mintha nem a megszokott ütemben hajladoznának az éjszakai szélben, és az illatok is mások mint ezelőtt. Talán új térségére értetek az erdőnek, esetleg valami egészen más vár rátok? Elvégre mi baj történhetne egy ilyen szedett-vedett társasággal az erdő közepén az éjszaka? 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://domhan.netboarder.com
Tarassian
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: A Geliar Hangszerkészítője
Mana:
195/195  (195/195)
Játékmód: Vad

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Hétf. Szept. 19, 2016 6:42 pm

Hófehér mese

Jó ideje kutyagoltunk már a sűrű és borús erdőben, de jó kedvemet ez se tudta lelohasztani. Még mindig kaparászta torkomat a nevetés, ha visszagondoltam, hogy Ceirran képes volt elaludni az indulást, s még a lábasos incidens se rendítette meg kedélyemet. Ennek örömére persze magamba halkan dudorásztam séta közben. A széles, sok ezer láb által kitaposott úton bőven volt hely az egész kis kompániának, valamint nekem is, hogy csapatszerte csalinkázzak, hol lassítva, hol gyorsítva attól függően milyen gondolatok jártak a fejemben. Jelenleg az azmeg bal oldalától egy karnyújtásnyira baktattam, miközben annak a lantnak a hangzását és húrozását tervezgettem, amit még indulás előtt volt szándékomban elkészíteni, de időm már nem jutott rá.  
Töprengésemből az egyre sűrűsödő sötétség ragadott ki. Érzékeim maguktól kiélesedtek, persze még nem a vadabb-énem szintjére. A dudorászást is abba hagytam és éberen fürkésztem a fák sötét árnyai és a csalitosok és alj növényzet alkotta kusza káoszt.
Végig pillantottam társaimon. A seguth fakósága az árnyaknak hála eltűnt és az egységes sötét szürke színt öltötte fel, így már csak alkata különböztette meg a többi útitársamtól. Az emberlény ruhája is csak közelről maradt meg zöld. Az elfleányzó vörös szeme volt az egyetlen, ami tartósan ellen állt a sötétnek, míg fajtársáé inkább beleolvadt. Ceirrant pedig most könnyen összekeverhették velem, mivel rikító és össze nem illő ruháit, melyek már szinte védjegyévé váltak, bölcsen szolidabb úti ruhára cserélte.  Az idő haladtával az erdő és az este sötétje mindannyiunkat egyformává formált. Na persze az azmeget leszámítva. Azt aligha téveszteném össze bármelyikünkkel is.
Egy vélt vagy valós gyanús zajra megtorpantam és az út jobb szélén elterülő bozótost fürkésztem egy ideig, kezem akaratlanul is kardom markolatára tévedt. Három további szívdobbanásig még várakoztam és az erdőt figyeltem, majd a többiek nyomába eredtem, és felzárkóztam Ceirran mellé.
- Khm... - törtem meg a csendet, ami már a kezdetektől eluralkodott a társaságon. Hol lesz itt a csapatmunka és összekovácsolódott hős sereg? Még az elfekből se nézem ki jelenleg, hogy segítsenek egymásnak, még ha csak bottal is kellene megböködni másikat. - Értem én, hogy most mindenkit elfogott a tett- és kaland vágy, de csaknem akartok egész este menetelni, pláne ha utána még mocsarak és égető pusztaságok is várnak ránk. Tehát azt javaslom, hogy kezdjünk el keresni egy táborozó helyet. Persze az erdőben nem feltétlen találunk akkorát, ahol sátrakat is feltudtok állítani....- pillantottam az elfekre - ... pláne nem egy egész jurtát... - most Lancere vándorolt a tekintetem. - De amennyi favágó járkál erre egészen biztosan találunk egy tisztást. Aztán persze vacsora igény szerint. A tábortűz nem tudom mennyire jeles ötlet egy ilyen környéken, ahol a szóbeszéd alapján csakúgy hemzsegnek a banditák, de ha a hadviselt veteránoknak van jó tanácsa szívesen hallgatok rájuk. Ami pedig az őrséget illeti, azt hiszem mind egyetértünk, hogy nem ártana. Ha ludvérc nem is, de fura dolgok járkálnak erre, és nem sikolyra akarok felébredni az éjszaka közepén. Mellesleg szívesen vállalom az első őrséget.
Mondandóm befejeztével feljebb rántottam az iszákom és kihúzgáltam a szíja alól hosszú hajfonatom. Hosszú út elé nézünk.....


A hozzászólást Tarassian összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Szept. 19, 2016 8:22 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Feladir
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: Elf Kalandor
Mana:
195/195  (195/195)
Játékmód: Vad

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Hétf. Szept. 19, 2016 7:31 pm

Hófehér mese


Színvaknak lenni a sötétben eléggé kényelmetlen, hogy szépen fogalmazzak.
Indulás után azon kaptam magam, hogy elöl sétálok, pedig nem is akartam. Feltételezem a korábbi posztomból maradt még meg az ösztön, hogy elöl kell lennem. Azonban miután a nap egyre gyengébb és gyengébb fényt szórt az amúgy is sötét erdőbe, úgy lett egyre kérdésesebb, hogy alkalmas vagyok-e arra, hogy az élen haladjak. A feltételezésemmel szemben ugyanis nem láttam jobban a sötétben úgy, hogy csak a szürke különböző árnyalatait tudtam megkülönböztetni. Ráadásul ahogy csökkent a fényerő, úgy tűnt a kép egyre inkább egy elmosódott mázolmánynak. Az biztos, hogy így nem fogunk éjközépig menetelni.
Úgyhogy kapva kaptam az alkalmon, amikor Tarassian javasolta, hogy álljunk meg.
- Erre már nem járnak favágók. Túl sok az aljnövényzet, és a fák is sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint az erdő szélén. Arról nem is beszélve, hogy nem is annyira rendezettek. Pártolom az ötletet, hogy álljunk meg, de semmiképpen sem egy tisztáson. Ha valóban járnak erre banditák, akkor nem akarjuk, hogy könnyen meglássanak. Éppen ezért nem támogatom a tűzgyújtást sem. Igazság szerint az lenne a legjobb, ha mindenki felmászna egy-egy fára és odakötözné magát, de -néztem a bikára - ez most sajnos nem opció. Én azt javaslom, hogy keressünk egy nagyobb bozótost, és annak rejtekében próbáljunk pihenni.
Bár a bika elrejtése problémákat vethet fel, semmi olyasmit amit egy kis árnymágia ne tudna orvosolni...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Velirad
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: A Mágusszékház tanonca
Mana:
152/152  (152/152)
Játékmód: Ádáz

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Hétf. Szept. 19, 2016 8:50 pm

Hófehér mese

Egy ideje már az erdőben sétáltunk. Nem különösebben viselt meg a mögöttünk álló út, sokkal rosszabbhoz is szoktam már. Az idő kifejezetten kellemes volt, a tempó megfelelő, az étel tápláló, a társaság meg... elviselhető. Sőt, nem is olyan rossz. Ha már nem rossz -csodáltam hogy Tarassian nem említette meg az elszólásomat, kicsit elfelejtettem, hogy a laerek igen érzékenyen reagálnak, ha zenéről van szó... Ami pedig azt illeti, az emberrel vagyok talán legjobb viszonyban. Elfogadtam tőle a tőrt, és biztosítottam róla, hogy nem terveztem hátbaszúrni senkit, nincs is okom rá.
Lassanként ránk esteledett, így felvetődött a táborozás kérdése is. A tisztás nem jó ötlet, túl nyílt terep, a fák mögül könnyen rajtunk üthetnek. Ha vannak a környéken banditák, akkor egészen biztosan van valahol egy őrszem, ergo tudják hogy itt vagyunk. a bozótos jobb ötlet, de egyben korlátoz is bizonyos tekintetben.
Én azt javaslom, hogy a tisztás szélén üssünk tábort. Egyik oldalról védelmet nyújt, ha vannak banditák, nem jönnek nyílt terep felől. Másrészről ott az erdő, bármikor találnánk fedezéket, vagy menekülhetünk is, ha túl nagy lenne a túlerő. De addig is javaslom, hogy ketten menjenek felderíteni a környéket, a laerek szerintem vállalják a főzést, a tábor felállítására pedig maradnának még ketten. Az utolsó őrséget én vállalom, és ha beleegyeztek, akkor a felderítést is.
Úgy éreztem talán túl sokat is mondtam, szóval leültem egy közeli kőre, és vártam, mit mondanak a többiek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lance Lotter
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: Gunslinger
Mana:
180/180  (180/180)
Játékmód:

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Kedd Szept. 20, 2016 9:56 pm

A pisztolyhős valahol megkönnyebbült, mikor az ark'seguth elfogadta a gyilkos fegyvert. Mintha a múlt egyik árnyékos helyét világította volna be. Öröméből a közeledő balfácán zökkentette ki, aki valami agresszív galambot birtokolt. Meg egy üstöt. Hangosan kiabált feléjük, mellyel Lance utazóeszközét becsmérelte. A gunslinger a mellkasa előtt összefűzte a kezét.
Amikor pedig alaposabban megfigyelte a támadni készülő baglyot, keze villámgyorsan az egyik revolvere markolatára csúszott. Készen állt, hogy előrántsa, és kilője Holdalmát, mikor is a laer visszarántotta. Lance elengedte a pisztolyt. Odavetett kommentárjára pedig csak annyit felelt:
- Neveld meg a csirkédet, vagy az üstödben végzi, húsleves formájában. Amúgy meg sétálj le egy szakadék pereméről, te bohóc - gondolta magában a gunslinger. Nem fogja kedvelni a fazont, ezt már most eldöntötte. De hát minden csapatban van egy vörös inges...

Ahogy mélyebbre ereszkedtek az erdőségben, úgy lett a pisztolyhős egyre nyugodtabb. A környezet Vidatharra emlékeztette. Nem is igazán figyelt arra, amit a csapattagok egymásnak magyaráztak az út közben. Egyedül a seguth-al váltott pár szót. Azonban amint mélyebbre jutottak, hirtelen hátborzongató érzés lett rajta úrrá. Valami nem volt rendben.
A gunslinger lemászott Günter hátáról, melyen egy ideje már féloldalasan ült, elkerülve a ficam kialakulását. Kivett egy húst, és rágcsálni kezdte, miközben azzal bajlódott, hogy a csapdáit elkészítse.
- Én hoztam csapdákat. Ha gondoljátok, elkezdem őket felállítani a tábor körül - mondta.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ceirran Carason
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: A Geliar Muzsikusa
Mana:
165/165  (165/165)
Játékmód: Vad

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Szer. Szept. 21, 2016 8:28 pm

Hófehér Mese

Igazán nem tartom magam bosszúálló alkatnak, de azért vannak esetek, amikben szeretem, ha egyes személyek megemlegetik tetteiket és szavaikat. Persze, csak a jellemük jobbítása végett. Ha jobban meggondolom, még hálásnak is kéne lenniük érte. Hogy kire gondolok pontosan? Nos, Őelfségére, Első Rendeltetésszerű Feladirra. Az Üstkritikai háborúk veteránjára, rettenthetetlen Szócséplőre és félelmetes Időpocsékolóra.
A művészeknek nem sok fegyvert oszt ez a kegyetlen világ, de azon kevés közül, amit birtokolnak, az önérzetük az egyik legbecsesebb. Csoda, hogy a vendetta gondolata környékezett a kedves és erőst kioktató hangvételű felszólítása után? Természetesen nem. Az elf már a Geliarban sem vállt a kedvencemmé, de tudta még fokozni.
Úgyhogy teljesen jogosan önvédelmi játszmába fogtam. Már csak a megfelelő alkalomra vártam, ami el is érkezett a letáborozás felvetésekor.
Az már külön is szép história volt. Fáradtságra nincs is jobb gyógyír, mint a nevetés. Sajnos alig bírtam elfojtani, mikor Lotter uram egy jól nevelt dáma módjára, féloldalasan megülve a teljesen bárgyú azmegbikáját eltrappolt mellettünk az úton. A képet csodásan kiegészítetten volna egy ízléses, csipkés napernyő, esetleg egy hasadó rózsabimbókkal dekorált legyező. Na nem baj, majd legközelebb felvetem.

Bizton állíthatom, hogy a társaságban én voltam a legjáratosabb a hősköltemények és balladák világában, úgyhogy sokrétű tudásom volt arról, hogy kell kinéznie egy epikus kalandra induló kis csapat  táborának. Egy dolgot bizton megfigyeltem minden jeles hős pihenőhelyének a leírásában: A földön volt. Nem, ismétlem, nem himbálództak szélvészben kapaszkodó denevérként a faágakon, nem potyogtak úgy a földre hajnalban, mint a túlérett cseresznye. Nem én akartam lenni az első bárd, aki lejegyez egy ilyen éjszakai megállót. Itt a reputációmról van szó, nem írhatok személyiségzavaros elfekről, akik teáskanna helyett mókusnak képzelik magukat.
A téma, bár nyilván nem volt eposzra méltó, azonban valahol mégis megihletett. A kiforratlan rondó tökéletesítését azonban inkább vacsora utánra halasztottam. Mivel borzalmasan tapasztalt erdőjáróink megtagadták tőlünk a tüzet, civilizációink alapkövét, úgy döntöttem a mazsolás kalácsommal fogok jól lakni. Elő is bányásztam a tarisznyámból, remek és félelmetes késeim egyikével pedig két vékony szeletet kanyarítottam belőle.
Aztán füttyentettem Tarassiannak. Leginkább, mintha kedves kaptárfosztómat hívnám. Holdalma erre persze felriadt eddigi szendergésemből, és a fülembe visított. Már szinte barátian.
- Vacsora...- leheltem elhalóan és csengő füllel, miközben barátom felé nyújtottam a kalácsot. Holdalma borzasztóan elégedettnek tűnt.
Miközben vártam, hogy eldöntsük a letelepedés mikéntjét, gondolataim visszaterelődtek az elfek beteg szokásaira. Mi a frásznak költöznek ezek az ágakra, ronda, ormótlan madarakként, ha az erdeikben nagyra nőtt cicáknál veszélyesebb vad nem kóborol? Ha még a seguth barátunk, vagy mi vetettük volna fel, lett volna alapja, de így...?
Lehetséges, hogy ez valamiféle népszokás?  Például erdőkben, háborúk idején egész elf hadosztályok másznak fel esténkét a fákra, és ott lógnak békésen, mint túl nagy cölöpre biggyesztett madárijesztők?
Érdekes.
Tekintetem újra Feladir felé fordult, és elképzeltem ahogy ott horkol egy kőris ágai között, mint valami ronda kotlóstyúk, aki meglépett a komámasszony konyhakése elől. Hoppá. Ez egészen érdekes téma. Egy négysoros és egy egyszerűen fütyülhető dallam ki is jött belőle. Nem volt életem rögtönzése, de úgyis unalmas volt ez az este. Persze nem túl hangosan dalolásztam nehogy vadászmestereink megint előadást akarjanak tartani.
Égerágnak görcsös hegyén
Ül a kakukk - zavart szegény
- Hát az égnek mi rém-lénye
telepedett a fészkére?
A dalocska végeztével jelentőségteljes pillantást vetettem a rém-lényünkre, és mentegetőzve hozzátettem a dalomhoz:
- Még csak az első versszak van meg. A többin majd még dolgozok. Kalácsot valaki?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Anahíta Kalernae
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: Elf kalandor
Mana:
60/155  (60/155)
Játékmód: Vad

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Pént. Szept. 23, 2016 3:23 pm

Hála a sárkányoknak még időben érkezett meg a találkozó helyére, bár az kétségtelen, hogy utolsónak. Nem sokáig teketóriáztak, csupán az elf fajtárs volt az, aki úgy érezte, hogy meg kell osztania a gondolatait a többiekkel, aztán utána hamarosan neki is vágnak az erdőnek.
Bár Domhan számos erdejében járt már, de az igazat megvallva ez nem tartozik azok közé, amit jól ismert.
De hiába, egy ilyen apróság soha nem akadályozta meg abban, hogy a kincs keresésére induljon, még akkor sem, ha paranoiája egy kissé jobban uralma alá hajtotta ma elméjét, mint általában. Így hát a menetben is nagyjából próbált annak a közepén maradni az utazás közben és azok a tűzpíros íriszek egész úton cikázva figyelték a terepet. Minden kis bokor vagy apró bucka mögött ellenséget vélt felfedezni és az igazat megvallva társaiban sem bízott nagyon.
A figyelme egyetlen pillanatra sem lankadt az egész út alatt, aminek hála nem csupán teste, de elméje is jócskán elfáradt, így amikor az egyik laer - kinek a neve, ha minden igaz  Tara, vagy valami hasonló – felvetette a megpihenés ötletét, ő egy apró biccentéssel jelezte egyetértését, bár az már kérdéses, hogy ezt ki vette vajon észre. Próbálta elrejteni a többiek elől, hogy mennyire elfáradt, több-kevesebb sikerrel.
- A tisztás valóban jó ötlet és elkísérem az ifjút a felderítésre. Nem biztonságos egyedül mászkálni a sötétben. – Bár talán a felajánlást még lehetne kedvesnek is gondolni, de valamiért kiérezhető a szavaiból, hogy ezt csakis saját érdekei miatt teszi. Elvégre ismeri ő a seguthot? Lehet hogy egy rablóbanda tagja, amely ott várakozik a fák mögött a seguth visszatérésére. Hiába, ha véletlen valóban így lenne, akkor ő majd mindent megtesz annak érdekében, hogy még megnyikkanni se legyen ideje.
A felszerelése kevésbé fontos részeit lepakolta az egyik fa tövében, így egy kissé távolabb lesz a többiektől, de még éppen elég közel, hogy lássa és hallja őket, ha valami gond lenne véletlenül, aztán a Seguthra egyetlen pillantást vetve elindult egy véletlenszerűen kiválasztott irányba.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tiarnaí
Főadminisztrátor
avatar


Adatlap
Rang: Világteremtő
Mana:
5000/5000  (5000/5000)
Játékmód: Ádáz

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Csüt. Szept. 29, 2016 1:26 pm

Az este beálltával mindannyian egyet értettetek abban, hogy ideje lenne letáborozni. Velirad ötletére alapozva bevetettétek magatokat a sűrűbe, majd egy jó tíz perc gyaloglás után egy kisebb rendezett tisztásra bukkantatok, ahol az Azmeg, és ti is könnyedén elfértetek. Noha az aljnövényzet már elkezdte magasztos munkáját, hogy visszavegye a kis terepet, azért könnyedén meg lehet tisztítani, hogy ne kelljen a gyökereken pihentetni a hátat. 
Az erdő éjszakai neszei egyesek számára félelmetes, másoknak talán éppen nyugtató lehet, de számotokra ez inkább hátborzongató. Főleg, hogy egy hang nem sok annyi sem érkezik felétek. A fák is csendesek nem hajlanak az éjszakai szélnek, és apró állatok sem motoszkálnak a sötétben. 
Velirad és Anahíta felderítésre indulnak, míg Tarassian, és Cerrian az étellel vagy a szórakoztatással vannak elfoglalva... legalábbis egy ügyes eszmefuttatás értelmében a Learek a legjobb szakácsok. Persze lehet másképp van. A csapat tehát két részre szakadt noha nem örökre. Remélhetőleg.



Anahíta és Velirad kényelmesen bandukolt az erdő sötétében. Bár jó kérdés, hogy mennyire is feszélyezte a két utazót egymás társasága.
Lassan a tábortól hallótávon kívülre keverednek, majd látótávon kívülre, de az erdő még mindig néma maradt. Az óráknak tűnő néma felderítés okozta stressz erősen kihatással lehetett rátok, de mire szóvá tehettétek volna, vagy csak cselekedni lett volna erőtök, valami suhanó hangot hallottatok, majd a következő pillanatban, az erdő sötétjét felváltotta az ájulás okozta feketeség. 



A tábornál sem állt meg az élet mindeközben. Ahogy a két felderítő elment körülnézni, és kiértek vigyázó szemeitek látóköréből, szinte azonnal, a fák elkezdtek recsegni ropogni, és több feketébe öltözött alak ugrott elétek, kezeikben késekkel, kardokkal, fejszékkel és bunkókkal. Ha jobban megnézitek hetet számoltatok belőlük. Az egyik tagbaszakadt illető közelebb lépett hozzátok, és jól érthetően így szólt:
- Micsoda undorító egy csürhe! Adjátok ide az értékeket, vagy sündisznóvá változtatnak benneteket a többiek! 
Erre mintha egy parancs lett volna az egyik fáról éles pendülés hallatszott, majd egy nyíl fúródott a lábatok elé a talajba.


Sorrend: Velirad Anahíta, Tarassian, Feladir, Lance, Cerrian
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://domhan.netboarder.com
Velirad
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: A Mágusszékház tanonca
Mana:
152/152  (152/152)
Játékmód: Ádáz

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Vas. Okt. 02, 2016 8:43 am

A sötét erdő mindig tartogat meglepetéseket, még olyan tapasztalattal bíróknak is, mint én. Például csapdákat. Nem tudom hogyan, de aktiváltunk egy csapdát, és a következő pillanatban mindkettőnket eltalált egy farönk. Nem valami eredeti... Az ütés eléggé megviselt. A fejem kissé zúgott, de nagyjából egyben voltam. Felültem, körbe néztem, kezem lassan a két tőrömhöz siklott, vártam. Még mindig igen sötét volt, de nem érzékeltem semmi mozgást, nem is jött felénk senki. De ha nem figyelik a csapdát, az csak azt jelentheti, hogy más elfoglaltságuk akadt... és mi más lehetne az, mint hogy megtámadják a többieket?
Sietnem kellett vissza. Mialatt ezt így végig gondoltam, összeszedtem minden erőmet. Nem volt vesztegetni való időm. Társamra néztem, aki ájultan hevert mellettem. Gyorsan ellenőriztem, nincs-e komoly baja, törött csontok, ilyesmi. Megnyugodtam, ha felébred, fejzúgáson kívül neki sem lesz sok baja. Hátamra vettem hát, és megindultam visszafelé. Másfelé indultam, mert biztos voltam benne, hogy egy csapda volt, lesz több is. Reméltem, hogy Anahita hamar felébred, most minden cseppnyi erőre szükség lesz. És ahogy a tábor felé haladtam, csak némán teltek a súlyos percek, melyek mindegyike talán egy elveszett élet...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Anahíta Kalernae
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: Elf kalandor
Mana:
60/155  (60/155)
Játékmód: Vad

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Hétf. Okt. 03, 2016 2:21 pm

A csapat nem igazán ellenkezett, amikor felvetette az ötletet, miszerint ő derítse fel a környéket a seguth kíséretében, így hát hamarosan elhagyják a tábor biztonságosnak vélt közelségét. Nos, az út hogy is fogalmazzunk.. csendesen telik, a seguth jól láthatóan nem az a beszédes fajta vagy talán csak Anahítát nem találja jó beszélgetőpartnernek.
Bár az igazat megvallva utóbbit ez nem igazán zaklatta fel, elvégre figyelme nagy részét inkább a csend kötötte le. A természetellenes, síri csend, ami az erdőre szállt. Olyan, mintha csak az egész erdő visszafojtaná a lélegzetét, várva, hogy megtörténjen, aminek meg kell, hogy aztán újfent az éltető levegő után kaphasson.
Talán ennek is köszönhető végül, hogy a csapdát nem veszi észre és csak a furcsa, suhanó hang jut el hozzá, hogy aztán elméje elzárkózzon. Bár teste nem reagál, de gondolatai még cikáznak a fejébe, és ha csak egy pillanatra is, de gondolataiban visszatér az a mosolygós lányka, aki egykor apja ölében ülve hallgatta az esti meséket. Mára ez a lány már nem létezik, vagy ha mégis, akkor ezernyi sérelem és veszteség alá van temetve, az elf lelkének legmélyebb zugában.
Végül azért ő is visszatér az ábrándok világából, elméje kitisztul és egy apró nyögésben adja tudtára a világnak, hogy még él. Bár ez leginkább a megütődött oldalának köszönhető. Alig egy pillanatnyi időbe telik csupán, hogy felmérje miféle helyzetben is van, és hogy ki cipeli őt, ami egyáltalán nincs ínyére. Ő nem egy darab hús, amit cipelni kell, még ha talán a másik jó szándékból is cselekedett így.
- Tegyél le vagy a sárkányokra esküszöm feldarabollak. – Hiába, még egy ilyen helyzetben sem rest fenyegetőzni, bár egyelőre fogalma sincs, hogy vajon a seguth most barát vagy ellenség. Legyen bármelyik is, ha nem teszi le azonnal, akkor valószínűleg hamarosan fájlalni fogja valamilyét. És hogy mit? Nos, azt még nem ötölte ki.
Annyi biztos, hogy ha le is teszik, akkor is hátrál egy kissé a seguthtól, miközben talán sárkányokat is megszégyenítő sebességgel nyúl egyik kezével íjáért, míg a másikkal egy jó öreg elfek által készített nyílvesszőt húz ki a tegezből, hogy aztán az ínra téve Velirad legyen a célpont. Azonban egyelőre még nem lő.
- Gondolom nem kell mondanom, hogy ha megmozdulsz… nos, halott vagy. Most pedig mondd el szépen, hogy miben is áskálódsz itt, de reméld, hogy tetszeni fog a válasz. – Ez van ha az ember nem figyel oda és meggondolatlanul egy paranoiás elfet is bevesz a csapatába. Ha Velirad-nak csak egy cseppnyi észt is osztották a sárkányok, akkor valószínűleg inkább fog beszélni, sem mint megpróbálni lefegyverezni őt, de hát egy seguthról van végül is szó, azok pedig mind bolondok.


A hozzászólást Anahíta Kalernae összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Okt. 05, 2016 8:41 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tarassian
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: A Geliar Hangszerkészítője
Mana:
195/195  (195/195)
Játékmód: Vad

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Hétf. Okt. 03, 2016 4:56 pm

Hófehér mese - Tarassian

A tisztás nem volt épp nagy, de épp megfelelő méretű szerény csapatunknak és az azmegnek. Kínosan ügyelve arra, hogy nehogy a málhás állat farához kerüljek az éjszaka folyamán, helyet foglaltam magamnak és Ceirrannak, arrébb söpörve a leveleket. Így is elég büdös lesz, de legalább nem tapos ránk véletlenül, viszont kellemes meleget ad, ha közel húzódunk. Iszákomat a földre tettem és lazításképp csináltam pár körzést sajgó vállammal, amit elgyötört a zsák súlya a hosszú úton. Nyújtózkodtam éppen mikor az addig csendes erdőben hirtelen megreccsent egy faág, majd pár közeli fa és mire odakaptam a fejem már meg is jelent a banditák szedett-vedett csürhéje.
A laestat hirtelen megmozdult bennem. Koponyámat betöltötte mélyen zengő, fenyegető morgása.
Gyorsan latolgatni kezdtem a helyzetet. Heten vannak, de botor módon egy csapatban, nem pedig a tábor körül szétszóródva. A fegyverzetük primitív, bunkó és kések, egy két kardot vagy fejszét leszámítva. Anahíta és Velirad még csak most indult felfedezni, jó ideig nem számíthatunk rájuk. De még az is meglehet, hogy elkapták őket és túszként akarják használni. Varázstudó nincs közöttük ebben egészen biztosak lehetünk, hiszen egy utcai kuruzsló is többet keres, és biztosabbat, mint egy erdei bandita. Késdobáló éppenséggel lehet közöttük, vagy számszeríjász, valahol elrejtőzve, de nem veszik hasznát ilyen sötétben, jó ha az orrukig ellátnak.
Akkor hát miért is ne? Mosolyodtam el csúfondárosan magamban.  
Mire végig gondoltam mindezt a bandita vezér is a mondandója végére ért. Ebben a pillanatban csapódott be alig háromlábnyira tőlem a nyílvessző.
A banditák ebben a pillanatban írták alá a halálos ítéletüket. Talán hajlandóak lettünk volna tárgyalni velük, felhívni a figyelmüket arra, hogy milyen botor dolog volt megtámadni a karavánunkat, ahol nemcsak, hogy két elf és egy seguth tartózkodott, tehát köztudottan varázstudó-harcos népségek, de még két laer is. Talán elengedtük volna őket, hadd menjenek a dolgukra, térjenek meg rokonaikhoz és legyenek inkább favágók vagy halászok. Talán még vacsoránkat is megoszthattuk volna velük, ha békés utazóknak adják ki magukat. De abban a pillanatban, hogy a fán csücsülő íjászkezében megpendült a húr, a laestatnál is elszakadt. Bevallom nem tartottam vissza. Mi okom lett volna rá? Ők keresték a konfliktust. Talán még társainkat is megsebezték, vessenek magukra.
Még mielőtt a nyílvessző horgos fémhegye belemélyedhetett volna a puha, tavalyi levelekkel borított erdei talajba, már át is adtam helyemet a laestatnak, és immáron egy rendkívül nagy, és rendkívül vérszomjas fenevad állt a helyemen.  
Bármiféle figyelmeztetés és morgás nélkül ugrottam neki a banditáknak. Hátsó mancsaim karmai mély, párhuzamos barázdákat vontak a földbe, míg elülső karmaimat csak ugrásközben meresztettem ki. Orromat megtöltötte a nedves föld, a tiszta, mozdulatlan levegő, az apró lények, növények és fák illata. Egy kevés égett szőr is vegyült bele, de csak saját megpörkölődött bundám volt az, ami még nem heverte ki teljesen a mágus-laestat támadásait. Alighanem még vérszomjasabb külsőt kölcsönzött nekem megkormozódott bal pofám. Tisztán láttam ellenfeleimet, ahogy a kezdeti dölyfös magabiztosság, számomra csigalassúsággal félelemmel teli meglepetéssé alakul át. Kikerekedő szemek, elnyíló szájak, elfojtott vagy zengő kiáltásra nyílva, fegyver felé kapó kezek, vagy futásra forduló lábak.
Közvetlenül a banditák előtt ért földet a mellső mancsom. Nem próbáltam meg fékezni, lavinaként csapódtam ellenfeleimnek. Harapásra tátott szám remélve, hogy máris húsra talált. A szájamba csorduló vér csak tovább növelné harci kedvemet. Nem tudom mit fogtam, milyen testrészt, vagy testet, vagy semmit, de dühödten kaptam fel és ráztam meg minden tartozékával együtt. De nem időztem itt soká, felágAskodtam és mindkét mancsommal széles körben a levegőbe suHintottam. Egy efféle parasztlengővel garantáltan megnyerném bármely falusi búcsún kibOntakozó tömegverekedés első díját.
Újra néGY lábra huppAnva nézteM körbe következő Ellenfelem kereSve. A következő bandita felÉ Lendültem, megeresztve egy olyan csatabömbölést, amire ötven, erŐsen ittas, operaénekesi tehetséggel bírÓ, ámde HArcba induló kadmet képes csak. A földtől elrugaszkodva ugrottam neki. MaJd eszembe jutoTt az íJász, még rémlett melyik fA felől érkezett a lövés, de kiváló szaglásom és éjjeli látásom is segített, hogy megtaláljam a sunyi lövészt. A laestat köztudottan jól mászik fára, a hársplatán erdők pedig kiváló gyakorló terepnek bizonyulnak, így nem volt nagy kihívás, mellőskarmaimat visszahúzva felugranom, majd megkapaszkodnom a törzsben. Még egy húzás és mancsommal már elértem célpontomat, míg másik mellső lábammal egy villás ágba kapaszkodtam. Egy laza pofonnal, vagy ahogy a parasztok nevezik, mocskolással jutalmaztam, remélve, hogy leesik. Mindvégig ügyeltem arra, hogy fejemet ne fordítsam felé, mert bármilyen vastag is a bundám, a szememet azért nem veszíteném el. Így aztán előfordulhat, hogy nem találom el elsőre, hát meglendítem, még párszor karmos mancsaimat. Végül a földre huppanok, remélhetőleg egy banditán, vagy annak közelében.
Lassan a fejembe is kezdek visszatérni. A vörös köd lejjebb ereszkedik, és fejemet betöltő zúgás váltja fel. Körbenézek a csatatérré vált tisztáson és erdőn. Társaimat keresem és próbálom felmérni milyen pusztítást vittem véghez, míg nem voltam egészen észnél. Annyi bizonyos, hogy társaimnak nem ártottam, ennyire azért magamnál voltam. De még nem fordulok vissza szelídebb énemmé. Tudom, hogy nem intéztem el minden útonállót, a többieknek is marad valami. Legvégül, ha elég nyugodtnak ítélem a helyzetemet, magamat is végig mérem, szereztem-e valami sebesülést. De ha további beavatkozásra van szükség, hát újult erővel vetem bele magam a harcba.


A hozzászólást Tarassian összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Okt. 12, 2016 10:16 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Feladir
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: Elf Kalandor
Mana:
195/195  (195/195)
Játékmód: Vad

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Hétf. Okt. 03, 2016 7:13 pm

Hófehér mese


Azt el tudtam fogadni, hogy nem akarnak fára mászni aludni. Nekem sem fűlött hozzá a fogam, de a Jég Háborújában elég hatásos taktikának bizonyult, még, ha kényelmetlennek is. De mégis miféle elmebaj vette rá őket arra, hogy egy tisztáson akarjanak tábort verni?! Még figyelmeztettek is minket arra, hogy tele van az erdő banditákkal! Ennél nagyobb céltáblát nem is festhettünk volna a hátunkra.
Ó nem, kérem szépen, én elhatároztam, hogy oda ki nem megyek. Mielőtt a kis csapat megmaradt tagjai kiértek volna a nyílt területre, én vizelési ingerre hivatkozva hátramaradtam és a legközelebbi fa lombjai között kerestem menedéket. Miután megbizonyosodtam arról, hogy táskám nem fog leesni, magamhoz vettem íjamat és öt nyilat, és kerestem egy olyan ágat, ami még elbírja a súlyomat, de megfelelő rálátást biztosít a tisztásra. A sötét és a színvakság nagyszerű kombinációja miatt csak azután láttam meg a sötét ruhába öltözött alakokat, hogy azok már a tisztásra értek.
Hányan lehetnek ezek? Négy? Hat? Nehéz megmondani, amikor az egyetlen szín, amit az elf lát az a szürke, tehát még az a minimális színkülönbség sem volt meg, amivel azonosíthattam volna őket. Ha biztosan tudnám, hogy ott vannak könnyedén le tudnék szedni egyet vagy kettőt mielőtt felfedeznek, de így, hogy csak találomra célzok a sötétbe? Nem, túl nagy esélye van annak, hogy szövetségest találok el, és a seguth pedig nem volt az itt maradtak között...
Már épp készültem volna lemászni a fáról, hogy a mágiámat kihasználva a támadók mögé osonjak, amikor meghallottam egy laestat üvöltését. A nagy, sötét, medveszerű folt úgy vetette magát a banditákra, mint melgort a prédára. Nem tudtam megállapítani, hogy ez valamelyik útitársunk vagy esetleg egy elszabadult személyiség lenne-e, de jelenleg nem is ez volt a fontos. Íjamat és a nyilakat letettem a táskám mellé, magamhoz vettem kardomat, leugrottam a fa lombja nyújtotta biztonságból és füleltem. Rossz látásomnak a sötétben nem sok haszna lesz, de ha meghallom a levelek zörgését, talán el tudok intézni egy párat a menekülő fattyakból. Fegyveremet készenlétben tartva a tisztás szélére siettem, miközben magamra húztam a Homályt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lance Lotter
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: Gunslinger
Mana:
180/180  (180/180)
Játékmód:

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Szer. Okt. 05, 2016 8:52 pm

Hófehér mese

Lance gyorsan felmérte a helyzetét, mikor a tudatára jutott, hogy most bizony ki akarják őket fosztani. Csalódottan elhúzta a száját, mert ennél azért többre számított. Valami eposzba illőbb fenyegetésre. Mondjuk... lehetett volna háromszáz belőlük, vagy egy teljes seregnyi. Az már elfogadható kihívás lett volna számára, de pár rejtekből lövöldöző jankó nem igazán ijesztette meg. Hacsak nem derül ki mindegyikükről, hogy mágiahasználók, vagy laestatok. És ha már szóba került ez a roppant érdekes faj...
Nos, az egyik társáról éppen a szeme előtt derült ki, hogy az. Lance egy pillanatra meg is feledkezett a dolgáról, annyira lenyűgözte az átváltozás. Most látott ilyet először. Miután a nem túl szépségből szörnyeteg lett, már észbe kapott, és rögvest előkapta veszélyes mordályait.
A bivalya mögé rejtőzve igyekezte fedezni a megvadult Tarassiant, nehogy még véletlenül is eltalálja valaki. Bár, ahogy a helyzetet felismerte, nem biztos, hogy szükség volt a beavatkozásra. Most majd kiderül.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ceirran Carason
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: A Geliar Muzsikusa
Mana:
165/165  (165/165)
Játékmód: Vad

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Csüt. Okt. 06, 2016 8:07 pm

Hófehér mese

Banditák. Rablók. Útonállók.
Oh, mondja meg valaki miért?
Egy tisztességes hőseposzt egyszerűen nem kezdhetek így. Előbb vágnám le a fél karomat,minthogy ilyen fordulattal fakítsam ki a történetemet. Nos, ahogy az öreg Laer mesterek mondják, az élet pocsék költő. Tagadd le ami nem tetszik és hazudj helyette mást. Majd ideköltök inkább pár zsiráfméretű emberevő gombát, vagy mittudomén.
Szóval ez a féltucat kedves árnyékban ólálkodó úriember (és esetleg hölgy), az üstömre, a késeimre, az amulettjeimre, a vadászbaglyomra és a mazsoláskalácsunkra pályázott. Mikor a fügelekvár is eszembe jutott, a laestatom nekiesett a koponyám belső felének.
Gyorsan még körülnéztem: hét zsiványfélét számoltam össze, és ha bízhattunk az állításukban, legtöbbjüknél íj is volt. Legyenek vele boldogok, ilyen sötétben. Nagyobb esélyt adtam volna egy almával dobálózó vak sündisznónak. Úgy tűnt, a vak sündisznók is idegesítik a laestatokat, mert szőrösebb énem egyre vehemensebben adta tudtomra, hogy bizony friss levegőre kívánkozik.
Ekkor még hittem a béké elintézésben.
Amikor Tarassian átfordult, már nem.
Gyorsan elhajítottam Holdalmát a leslövész felé. Nem kételkedtem benne, hogy a vérszomjas dög szemre vagy torokra fog menni, és nem lepődtem volna meg, ha végez a fair-playt hírből sem ismerő orvvadásszal.
Egy pillanatig még próbáltam az eltűnt Veliradnak és Anának szentelni egy gondolatot, elvégre ki tudja, túszként is kiköthettek a haramiák kezében, sőt, még azt is láttam fél szemmel, hogy Feladir lezuttyan a fészkéről, aztán..  szokásos. Pézsmaszag, vad, fékezhetetlennek tűnő, őrjöngő harag, csábítóan egyszerű gondolatok (a legtöbb kimerül az "AAAAAARRRGGGH!", "GRAAAAAH!", "GGGRRRRR" kaliberű hangutánzószavaknál) meg effélék. Üdv a nagy, szőrös és felettébb halálos alakodban!
Az oldalam hullámozni kezdett, ahogy megvetettem a lábaimat, és teleszívtam terjedelmes tüdőmet. Ordításom végigdübörög az erdőn, felriasztotta a szendergő madarakat, denevéreket, poloskákat és vadmálnákat.
Nincs az a vadállat, aminek a hangja félelmetesebb lenne egy vadászni induló laestatnál- reméltem a zsiványok ugyan erre a következtetésre jutnak, kereket oldanak. Ne akartam szükségtelen véráldozatot... vagyis..várjunk? Miről beszélek? Dehogynem!
Ahogy szinte orrbavágott az első pár vércsepp illata, úgy tűnt el a fejemből az összes "következtetésre jutás", "szükségtelen véráldozat",meg a többi kacifántos frázis.
Hirtelen sokkal élénkebben éreztem a karmaim alatt porladó nedves földet, kivehetőbbé váltak a fák és a cserjék... és ott volt az a sok áldozat. Szinte áradt belőlük a hő és a rémület kipárolgásai. Hallottam kiáltásaikat, de az értelmük már nem jutott el a fülemig. Friss, édes, leves hús. Na meg a vérben dús könnyed, szivacsszerű, foszlós tüdő...
Sav és epe tolakodott a számba, ahogy sikerült üggyel-bajjal visszavennem az irányítást. Nem vetettem meg lábamat elég stabilan, de annyira elég volt, hogy ne a saját sorainkba keressem a könnyed szalontüdőt Bajtárs módra.
Megráztam busa fejemet, prüsszentettem egy nagyot, majd a banditák felé rugaszkodtam.
Fedezni kell Tarassiant! - emlékeztettem magamat, miközben teljes súlyommal igyekeztem nekicsapódni bármelyik banditának, akit nem gázolt le eddig a fajtársam.
Egy pillantás a már pórul járt banditákra és egyszerre éreztem erős késztetést arra, hogy körbenyaljam a szám, illetve jöttem rá, hogy amint vége ennek az egésznek, kiadom a vacsorám, ebédem, reggelim, sőt valószínűleg a holnapi étkezéseket is.
A mancsaim  inenntől valószínüleg mancsaim tőlem függetlenül mozogtak, hasították a puha húst (ha érték), összeroppantották a csontot (ha ott volt). Minden erőmmel azon igyekeztem, hogy ne halálos sebeket osszak, ha valaki a karmaim közé került volna, de az agyamat borító vérvörös ködön át jó, ha saját orromat ki tudtam venni. Belül a költő szűkölt, kívül a laestat morgott és ordított.
Elvégre csak ki akartak minket rabolni...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tiarnaí
Főadminisztrátor
avatar


Adatlap
Rang: Világteremtő
Mana:
5000/5000  (5000/5000)
Játékmód: Ádáz

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Hétf. Okt. 10, 2016 2:53 pm

Velirad; Anahíta:


A kábulatot okozó idegen tárgy a semmiből érkezett, és csinos kis dudort hagyott mindkettőtök fején. De hogy mi és honnan érkezett, az kész rejtély volt. És ahogy az utolsó pillanatokban fejeteket felkaptátok a furcsa zajra, biztosak voltatok benne, hogy ha egy csapdát aktiváltatok volna, annak nem lett volna ilyen tompa suhanó hangja. Mintha csak az erdő szórakozott volna veletek, és a zajokkal. 


Nem tudjátok mennyi idő telhetett el a furcsa eset óta, de a lüktető fájdalomból ítélve, nem több egy óránál. Vagy még annyi sem. Csakhogy a történet itt még nem ér véget. A környezet megváltozott a szemetek előtt amikor újra kinyitottátok. A sötét erdőt, felváltotta egy sátrakkal körberakott tisztás, ahol több helyen is tábortüzek ropogtak némán. Emberek jártak keltek, és rendezgették a kis pihenőhelyüket. Látszólag senki sem vett tudomást rólatok, vagy arról a tényről, hogy a táborban vagytok. Nem voltatok sem megkötözve, sem megláncolva. Viszont a fegyvereiteket nem találtátok sehol. És talán a legfurcsább dolog amivel találkoztatok, hogy hallottátok a saját szívveréseteket. De olyan tisztán, mintha orvosok lennétek, sztetoszkóppal a fületekben. És ugyanígy ha megszólaltok, a hangotok mennydörgésként hallatszik. Viszont... csak saját magatokat halljátok, a másikat nem. Mintha az megnémult volna. Az erdő is hasonlóan néma volt. Egy árva zaj nem sok annyi sem jut el hozzátok. 


Akárhogy is tesztek, ha menekülni próbálnátok a banditák utatokat állják, és érthetetlen jelekkel kezdenek mutogatni irányotokba. Ha erősködtök fegyvert rántanak, és azzal próbálnak marasztalni. 
Ha maradtok és nem tesztek semmit, akkor egy bő tíz percen belül, egy magas Seguth lép oda hozzátok. Hosszú varkocsba font hajjal, és több vágott sebbel az arcán. Mellette egy alacsony Ember lépdel. Szemüvege mögül is éppen alig lát ki, hiszen olyan vastag lencséket ritkán lehet valaki fején találni. Kezében egy palatábla. 
A Seguth rátok emeli a tekintetét, és beszélni kezd, de ti csak azt látjátok, amint a szája és a kezei mozognak. Hang egy darab sem jut el hozzátok. Közben az ember jegyzetel a táblára, majd mikor a Seguth befejezi a mondókáját, átnyújtja nektek. 



A nevem Merthan a Kormosok vezére. Kik vagytok és mit kerestek az erdő ezen részén? A táborotokat, miért a mi vadászterületünkön vertétek fel, és hogyan találtatok rá? A fegyvereiteket biztonságba helyeztük, hogy ne kelthessetek zűrzavart. A táborban mágusok, és harcosok vannak, szóval óvatosan a meggondolatlan cselekvéssel. 


Az ember egy szivacsot és egy krétát nyújtott át, amivel ti is írhattok a táblára, így kommunkálva akár egymással akár velük. Ahogy megfigyelitek a tábort ezek nem tűnnek mezei banditáknak. Jól felszereltek voltak, és ami a legfurcsább, tiszták és rendezettek, mint egy katonai őrtábor. És ahogy körültekintetek, Anának feltűnik, hogy a csőcselékben nem egy Saltusi foglal helyet. Vajon mi folyik erre? 




Tarassian; Feladir; Lance; Cerrian:




Talán mondani sem kell, hogy a szedett-vedett banditacsapat eléggé meghökkent, amikor az eddig ártalmatlan utazókat félig meddig felváltotta két felbőszült vadállat. A Laestatokra nem igazán voltak felkészülve, de úgy tűnt, a kezdeti döbbenet lassan alábbhagy. Még akkor is amikor Tarassian gondolkodás nélkül nekirohant az első kiszemeltjének, és azt teljes leki nyugalommal apró darabjaira szedte. A banditák felkiáltotak, majd egy pillanat múlva szétszóródtak. Lance láthatta, hogy nem ijedtükben, vagy menekülés miatt kezdtek rohangászni össze vissza. Lassan egy kisebb kört kezdtek formálni a társaság körül, és harci állásokat vettek fel. Úgy tűnt küzdeni akarnak. A támadások noha nem lankadtak a mostmár Két Laestattól, a banditák úgy tűnik megtalálták a helyüket. Az egyikőjük a kezét a magasba emelte, és mielőtt Tarassian, vagy Cerrian akár csak lerohanhatta volna őt vagy egy másik társát, a földre csapott. A tenyere helyéről sistergés hangzott fel, majd egy pillanat múlva a talaj hófehér színűre változott, és az idő is hirtelen drasztikusan lehűlt. A seguth ismét felegyenesedett, és pökhendin tekintett az előbb még vérszomjas fenevadakra, akik ha nem vették idejében észre a varázslat közeledtét, most korcsolyák nélkül csúszkálnak a jégpáncélon. A banditák nevetni kezdtek, és rohamra indultak Lance felé a jégen (hárman a hatból. Ketten kívül maradtak vigyázni a mágusra). A csizmáik, ahogyan megfigyelhettétek, erősen szegecselt volt talptájékon, így biztosabban tudtak mozogni a jégen. Bár fegyverzetük csak bunkók, és kések voltak, még tartogathattak meglepetést mind a Gunslinger, mind a Laerek, és mind az elf számára, aki szépen meglapult a fák takarásában, és eddig úgy tűnt nem vették észre.  
Feladir számára viszont a jég éppen ideális volt. A fehér kontraszt miatt a látása sokkal jobb lett, és így már képes volt megkülönböztetni a banditákat a társaitól. És akár még a meglepetés erejét kihasználva meg is szurkálhatja őket hátulról. 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://domhan.netboarder.com
Velirad
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: A Mágusszékház tanonca
Mana:
152/152  (152/152)
Játékmód: Ádáz

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Hétf. Okt. 10, 2016 7:48 pm

Anyád - mondtam. Pontosabban gondoltam, úgyse hallja senki amit mondok. A fejem lüktet, és eléggé rossz a kedvem is. kérdések kavarognak bennem szüntelenül: Kik azok a Kormosok? Hogy találtunk rá a SAJÁT táborunkra? Miért, nem lehet csak úgy véletlenszerűen táborozni az erdőben, mert az egy vadászterület? És mégis ha ezek banditák, miért hagytak életben? Miért tűnnek sokkal inkább egy kincsvadász csapatnak?
Mindegy, végül is kétlem hogy választ kaphattam volna. Ha nem lehetett volna kizárt dolog, azt hittem volna ez csak valami illúzió. Elvettem az alaktól a táblát, majd elkezdtem írni:
- A nevem Velirad, száműzött Seguth Sar. 6-an vagyunk, most hagytuk el a várost. Az erdő pedig mindenkié, nem hittem hogy valaki jogot formál rá, "vadászterület" néven, ráadásul számonkér utazókat, hogy miért pont ott táboroznak éjszaka, ahol. Én válaszoltam a te kérdéseidre. De mivel kétlem hogy te akarnál az enyéimre, így engedelmeddel inkább lepihenek.
Visszahanyatlottam az előbbi helyemre, a tarkómra fontam két karomat, és megpróbáltam a regenerálódásra koncentrálni, teljesen érdektelenül tekintve a körülöttem lévőkre, köztük a Seguthokra is. Amilyen a mosdó, olyan a törülköző, tőlem aztán ne várjanak készséges együttműködést.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Anahíta Kalernae
Játékos
avatar


Adatlap
Rang: Elf kalandor
Mana:
60/155  (60/155)
Játékmód: Vad

TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   Kedd Okt. 11, 2016 1:36 pm

Anahíta legszívesebben fel sem eszmélt volna, elvégre minek is? Odakint csak fájdalom várja őt, míg idebent újra apjával lehet és láthatja őt. Pedig már réges-régen meghalt. Az elf társát leszámítva a többiek talán még nem is éltek, amikor apja eltávozott, remélhetőleg egy jobb helyre, és az hogy most újra láthatta őt minden fájdalmat megért.
Azonban nem sokáig élvezheti ezt a viszonylag kellemes álmot, elvégre az oldalába nyilalló fájdalom akarata ellenére visszarántja a valóság mezejére. Amint kinyitja szemeit, megpróbál felpattanni és rögvest körbenézni, elvégre biztosra veszi, hogy veszélyben van, de a teste jól láthatóan nem ért vele egyet és újra fájdalom nyilall bele az oldalába, aminek hála vissza is esik a földre.
Hamarosan megérkeznek a vendéglátói, akikről egy furcsa érzés támad benne, első pillantásra nem tűnnek éppen banditának, de hát tévedni még az elfek is szoktak… néha, nagyon ritkán. Aztán egyikük, aki valószínűleg a csapat vezetője lehet el kezd írni valamiféle táblára, amit elsőnek furcsának talál, elvégre csak ekkor eszmél rá, hogy milyen csendes is minden, bár beletelik egy kis időbe míg rájön, hogy valószínűleg nem az erdő ilyen csendes, hanem csak ő nem hall valamiért. Talán ez is a csapda hatása, ami remélhetőleg hamar elmúlik.
Veliraddal egy időben olvasta el a táblára írt üzenetet, azonban neki nem igazán fűlik a foga ahhoz, hogy bármiféle információt ki adjon, na persze az már más kérdés, hogy lesz e választási lehetősége.
A seguth válasza önkéntelenül is megmosolyogtatta, tetszik neki, hogy még egy ilyen helyzetben is bátran viselkedik, elvégre a legtöbben fülüket-farkukat behúzva hunyászkodnának meg a tábor lakói előtt. Neki egyelőre nem igazán van kedve irkálni, így Veliradhoz hasonlóan cselekszik, miközben a fájdalom hatására elf nyelven szitkozódik.
Talán nem ártana megnézetni az oldalán lévő sebet, mert bár valószínűleg nem súlyos, de elfertőződhet meg hasonlók. Na persze ő biztosan nem fogja ezt kérni, talán kicsit túlságosan is büszke ehhez, na meg persze ne feledkezzünk meg a paranoiájáról se, aminek hála biztos benne, hogy megmérgeznék, ha eddig nem tették meg.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Nyugati erdőségek   

Vissza az elejére Go down
 
Nyugati erdőségek
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Erdőségek
» Erdőségek
» Fenyőerdők
» Fumiyuubo erdőség
» Erdőségek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Domhan :: Világok :: Domhan-
Ugrás: