A Világok közti Világ (Béta fázisú FRPG)
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Vörös hajnal

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Talamh
Admin
avatar


Adatlap
Rang: Föld Őrzője
Mana:
5000/5000  (5000/5000)
Játékmód: Ádáz

TémanyitásTárgy: Vörös hajnal   Vas. Nov. 20, 2016 5:28 pm

- Megmondtam, hogy csak a legszükségesebbeket! – kiáltotta Halder di’hna Latrihom őrkapitány – Mégis miért lenne szükséged egy nyavalyás szoborra?!
- Sa… Sajnálom… - makogta a megszeppent nő – De… ez egy családi ereklye…
- Ami itt megvár! – szakította félbe az őrkapitány – A seguthok nem fognak! Azonnal vedd le a szekérről, különben…
- Halder! Mi folyik itt? – Dara Latheos főmágus hangja élesen szelte a levegőt. Arckifejezése elárulta, hogy egyáltalán nem örül. Gyors léptekkel a szekér mellett termett, vörös szeme szinte szikrákat szórt.
- Mi a vita tárgya?
- Ez a szobor. – mutatott Halder kelletlenül egy férfit ábrázoló mellszoborra. Szigorú tekintetéből sugárzott a tekintély, vonásai alapján már bőven túl lehetett kétszázötvenen, amikor formázták. Dara elismerően bólintott, nyugtázva a művész ügyességét. Figyelme, miután alaposan tanulmányozta a műalkotást, a kocsi mellett álldogáló nőre vándorolt, aki szégyenkezve bámulta a lába alatt elterülő macskaköves utcát. Dara mosolyt erőltetett az arcára, kezébe vette a nő állát, és gyengéden felemelte fejét. Szegényen látszott, hogy a sírás szélén áll.
- Keresd meg Kithara Aedamert! Ő majd kerít neked egy szélmágust, aki segít a szállításban. Mond neki, hogy Dara Latheos küldött.
A nő könnyeivel küszködve motyogott egy sor köszönömöt, majd sietve távozott. A hátramaradt őrkapitány és főmágus egy darabig nézték amint karája mellett gyalogol. Végül Dara törte meg a csendet.
- Tudom, hogy jót akarsz Halder, de azzal nem segítesz, ha minden flabadorainak leharapod a fejét.
- Le fogja lassítani a karavánt a felesleges súllyal. Most pedig egy szélmágussal kevesebben leszünk, amikor azok a barbár jégemberek megérkeznek. – feszengve mocorgott fekete acél páncéljában – Nagyon nem tetszik ez nekem Dara.
- Elhiszem. – válaszolt egy sóhajt követően a főmágus. Hosszú, barna haját füle mögé söpörte, miközben folytatta – De valószínűtlen, hogy egyhamar átjönnének. A kémek szerint az Arkdur beteg, a hadurak pedig nem mernek nélküle cselekedni. Amúgy meg egy szélmágus nem tesz nagy különbséget, amikor majdnem egymillió harcossal kell szembenézned, mindössze ezerötszázzal.
- Egymillió? – a főkapitány szeme elkerekedett, arcából kifutott a vér.
- Valószínűleg túloznak, elvégre egy csapat rémült civil jelentése – egy pillanatra elgondolkodott – de az ösztöneim azt súgják, hogy valóban sokan vannak.
- De akkor miért nem itt ütközünk meg velük? A portálon nem tudnak egyszerre átjönni, ha ott meg tudnánk őket fogni…
- Nézz körül Halder! – mondta Dara, miközben mutatóujjával egy körkörös mozdulatot írt le – Az utcák túl szélesek ahhoz, hogy megfelelő fojtópontokat állíthassunk fel. Ha a portálnál próbálnánk feltartóztatni őket, akkor abban a pillanatban vissza kellene vonulunk, hogy…
Egy felderítőkürt szakította félbe. Pár pillanattal később egy másik, sokkal mélyebb hangja visszhangzott a hegyekről. Mindketten tudták, hogy ez mit jelent: az ellenség megérkezett.
A főmágus elsápadt, lábaiból kiszökött az erő. El is esett volna, ha Halder nem kapja el időben. Látta, hogy a férfi szája mozog, de nem értette a szavakat. De… de hát… Beldar beteg… Mit keresnek itt? Nincs elég katonánk, hogy tartsuk a várost… Mind itt veszünk…
Egy pofon rántotta vissza a valóságba. Halder állt előtte, kezét készenlétben tartva hátha meg kell ütnie még egyszer.
- Dara! Dara, te hildurkölyök, szedd össze magad!
- Mi…? Micsoda? – megrázta a fejét, ismét érezte a hűs, hajnali levegőt az arcán. Megfogta az őrkapitány kezét mielőtt az egy újabb taslit kevert volna le neki, majd magabiztosan, tekintélyparancsolóan adta ki a parancsokat.
- Küldj egy futárt a karavánhoz, azonnal el kell indulniuk! Utána szedd össze az embereid, és vegyetek fel védekező pozíciókat a portál körül! Ki kell tartanotok, amíg összegyűjtöm a mágusokat, érted?
- Rendben! Ott találkozunk! – mondta Halder serényen bólogatva, és belevetette magát a házak közti hajnali félhomályba. Dara maga is futásnak eredt, fekete acél láncingének csörgése ugyan zavarta, de most sokkal fontosabb dolgokkal volt elfoglalva. Kezeibe manát gyűjtött, aztán a levegőbe hajította, egy kisebb tér fölött, ott pedig fénymágia segítségével fáklyákat hozott létre. A megbeszélt jel a találkozóra. Amikor a térre ért, nagyjából két tucat mágus várta őt, rendezett sorokban, arcukon érzelmek nélkül. A kiképzés fegyelme egyesekben jobban megragadt, mint másokban, gondolta Dara ironikusan. A sorok elé érve megállt, biccentett feléjük, majd újabb fáklyákat lőtt a tér fölé. Nem kellett sokat várnia, pár perc múlva minden egység tisztje a téren volt, várva a parancsokat.
- A városőrség már megkezdte a harcot, váljatok szét, és keressetek olyan kontingenseket, akiknél nincsenek mágusok. A többit tudjátok.
Kurtán bólintottak, majd mindenki elsietett, hogy egységének továbbítsa az információt. Dara eközben összeszedte saját csapatait, és a főutca felé sietett. Haldert ismerve, biztosan a legnehezebb hadszínteret választja majd sajátjának. Nem is csalódott, amikor megérkezett, a főkapitány éppen négy futárnak adott utasításokat, katonái pajzsfala mögött.
- A harmadik és a negyedik oszlop vonuljon vissza kétutcányit, utána szervezzék újra a pajzsfalat! A hetedik adja fel a pozícióját és induljon meg a főtér felé! Kis szerencsével tudják fedezni a hátunkat…
- Halder! – kiáltotta a főmágus. Az őrkapitány bólintással nyugtázta érkezésüket és a sarkon álló házra mutatott. Dara az emeletre vezette mágusait, fölérve, pedig szembesült azzal, hogy mivel állnak szemben.
Egy teljes hethrán özönlött keresztül a portálon. Agreturral és thakar’amasszal felszerelt gyalogosok rohamozták a városőrség pajzsfalát, kis csapatok kerülőutakat kerestek, hogy hátba támadhassák a védvonalakat, megint mások a front mögött jégmágiával segítették harcoló társaikat. Darának leesett az álla. Ilyen mértékű szervezettséggel rendelkeznek? Nem csoda, hogy Domhan mindkét alkalommal katasztrófába torkollott…
Az elmélkedésre azonban nem volt idő. Egységével együtt szabadjára engedte mágiáját: tűz, föld, sötétség, és minden egyéb ami manából kifért. Az ark’seguthokat meglepetésként érte, hogy szoros alakzataik közepén egyre több robbanás keletkezett, szétzilált soraik között percek alatt eluralkodott a káosz. A jégmágusok ekkor célpontot váltottak: a házakra irányították varázslataikat. Dara látta, amint több helyütt alábbhagy az elfek által szórt mágia mennyisége, de sokat nem bámészkodhatott, mert magának is le kellett buknia a közeledő jégcsapok elől.
Amikor az ark’seguthok észlelték, hogy fejük felett jeges lövedékek repülnek ellenségeik felé, harci szellemük visszatért. Újdonsült rohamukat több helyütt nem tudták feltartóztatni, és seguth csapatok kezdték elözönleni a várost. Dara magában fortyogott, és megkettőzte mamahasználati tempóját, emellett parancsot adott, hogy irányítsák figyelmüket a jégmágusok felé. Pár pillanattal később (vagy percek voltak?) a seguth hátsó sorok kezdtek megtörni, mintha egy pár lépést is hátráltak volna a portál felé. Az apró győzelmet azonban nem volt idő kiélvezni, mert egy futár jelent meg Dara mögött.
- Főmágus! – kezdte lihegve – Az őrkapitány azonnali segítségedet kéri, egy kisebb ellenséges csapat a hátunkba került! – a fiatal fiú arcáról tisztán lerítt, hogy retteg.
Dara vetett egy pillantást a lent elterülő csatatérre. A seguthok első sorai továbbra sem hátráltak, egyre beljebb tolták a vékonyodó pajzsfalat, bár haladásuk sokkal lassabb volt mágikus támogatás nélkül. A főmágus biztosra vette, hogy távozásukkal megpecsételnék ezeknek a katonáknak a sorsát. De ha nem mennek, akkor biztos, hogy elmenekülni sem lesz esélyük.
Melgortrágta háború.
- Elég lesz fiúk, lányok! – kiáltotta el magát – Lemegyünk! – remélte, hogy a pajzsfal kitart addig, amíg visszatérnek.
Amint kiléptek az utcára, a futár feje lerepült nyakáról, összecsukló teste mellett egy gúnyos képű ark’seguth állt. Thakar’amasát ismét csapásra emelte, azonban Dara gyorsabb volt, és egy tűzlabdát küldött támadója arcába. Az fájdalomtól eltorzult hangon üvöltött, ostora kiesett kezéből. Dara hasba rúgta, majd Halder felé futott, akit két megtermett seguth tartott sakkban lándzsáikkal. A főmágus mögül két nagydarab szikla repült feléjük, mindkettejüket fejbe találva. Ha holtan nem is, ájultan estek össze. Az őrkapitány nem törődött velük, rögtön Darához sietett.
- Nem tudjuk tartani őket. Vissza kell vonulnunk!
- Rendben. Hívd vissza az embereid! Három utcával hátrébb állítsatok fel egy csapdát! Mi feltartjuk őket, itt ameddig csak tudjuk.
Halder bólintott, és hangosan kiabálva kiadta a visszavonulási parancsot. Dara egysége egy hosszú sorban állt fel, keresztben az utcán. Csak most tűnt fel neki, hogy mennyien elvesztek: huszonöten mentek be a házba, tizenketten maradtak. Nem volt benne biztos, hogy ez elég lesz a terv végrehajtásához. Meglehetősen foghíjas volt az alakzat, de legalább a hátráló katonák el tudtak menni közöttük. Némelyikük vissza-visszadobált egy-két varázslatot, de semmi olyasmit, ami komolyabb kárt tehetett volna üldözőikben. Amint az utolsó is kikerült a tűzvonalból, mind a tizenketten pusztító erejű mágiát kezdtek hajigálni a menekülő ellenség látványától felbuzdult ark’seguthok felé. Egyesek a hagyományos lángszórós technikát alkalmazták, mások hatalmas sziklákat dobáltak az ellenség felé. Valamelyikük szélmágiát használva az eldobált fegyverekkel osztott véres áldást a jégemberek között. Dara egy tűzfal létrehozásán morfondírozott, miközben árnymágia-foszlányokat küldött az egyre közeledő seguthokra. Az ötletet gyorsan elvetette, mert úgy ítélte meg, hogy túl sok manát emésztene fel az egész utca szélességében egy lángoló barikádot felállítani.
Bár a seguthok hullottak, mint a legyek, minden egyes elesett helyébe két másik harcos lépett. Létszámuk egyszerűen kimeríthetetlennek tűnt. Igaz, hogy csak lassan haladtak előre, de Dara tudta, hogy nem engedheti őket túl közel.
Ötven méter. Csak még egy pár lövést…
Harminc. Valami baljósan feketéllett a seguthok feje felett. Mi lehet az?
A válaszra nem sokat kellett várni: a tőle balra álló férfi koponyájába egy finoman megmunkált nyílvessző állt bele. Egy lélegzetvételnyi idővel később az alakzat szélén álló nő mellkasa kapott egy találatot.
- Vissza! – kiáltotta el magát a főmágus – Azonnal, mindenki futás!
Záporozó nyilak tengerében siettek a megbeszélt rajtaütési pont felé. Egyikük elesett, valószínűleg lábon lőhették, egy másik arccal előre bukott élettelenül, hátából három vessző állt ki. Dara nem nézett hátra, csak futott, ahogy lábai bírták. Egy vessző súrolta fülét, egy másik lepattant páncéljáról, de nem törődött vele. Szemét a célon tartva rohant és remélte, hogy a többiek is ezt teszik.
Elérte a megbeszélt pontot, szeme sarkából látta, hogy az őrség tagjai készenlétben várakoznak. Halder felemelt kézzel várta, hogy elrendelhesse a rohamot. Dara minden ösztöne azt súgta, hogy vesse be magát a mellékutcába, ott fedezékben lehet a nyilaktól, ott barátok vannak, akik megvédik. De ő csak futott, hogy ne rontsa el az álcát.
Két szívdobbanással később hangos csatakiáltást hallott maga mögül: az őrség megrohamozta üldözőiket. Amikor a főmágus megfordult látta, ahogy csapatának megmaradt tagjai éppen csak elkerülik a városőrség csapdáját. A seguthok két tűz közé szorultak. Arcukon egymást váltotta a meglepetés, a zavarodottság és a félelem. Elkeseredett küzdelembe kezdtek, de az üldözés közben felbomlott alakzatuk könnyű prédának bizonyult. Egy magas, tagbaszakadt egyén próbált rendet teremteni közöttük (legalábbis minden irányba kiabált). Dara feltételezte, hogy ő a parancsnok. De a magas is kiszúrta őt. Hangos üvöltés kíséretében megindult a nő felé, mit sem törődve velük, keresztülgázolt harcosain. Pár pillanatba telt csupán, hogy átvágja magát Halder katonáin, egyikükön akkorát lökött, hogy a közeli ház faláról pattant vissza. Darát megfagyasztotta a félelem. Érte jött. Csak és kizárólag érte. Látta, amint az agretur lesújt…
A következő pillanatban arra eszmélt, hogy alkarjával hárította a csapást. Nem is emlékezett mikor erősítette meg magát földmágiával. Úgy néz ki az ösztönei ezúttal hatásosabbnak bizonyultak, mint a kiképzése. A seguth arca is meglepetésről árulkodott, de nem sokat teketóriázott, újabb csapásra emelte fegyverét, ezúttal azonban Dara nem volt hajlandó tétlenül várni, hogy elérje a végzet. Körmeire, földmágia segítségével hosszú karmokat növesztett, majd ellenfele mellkasába döfte őket. Az egy pillanatra megtántorodott, és Darának pont ennyi kellett, ahhoz, hogy kipördüljön előle. Egy apró szökkenéssel a seguth mögött termett, és veséibe mártotta halálos ujjait. Az térdre esett, a főmágus pedig egy jól irányzott mozdulattal átszúrta a torkát. Az ark’seguth élettelen teste tompa puffanással csapódott a macskaköves utcára.
A parancsnokuk halálát látva a harcosok végre megtörtek. Fegyvereiket eldobálva rohantak végig az utcán, ahol az előbb oly’ nagy hévvel üldözték a kis máguscsapatot. Az elfek üdvrivalgásban törtek ki, több szitokszóval is illették a menekülőket, de nem üldözték őket. Legtöbbjük lándzsájára támaszkodva fújtatott, mások a sebesültekkel kezdtek foglalkozni. Azonban halott bajtársaik messze felülmúlták létszámukat. Az egység majdnem kétharmada megsemmisült.
Halder Dara elé sántikált, páncélján több horpadás és vérnyom volt fellelhető, arcát egy csúnya zúzódás díszítette. Nehezen vett levegőt, oldalát fájlalta miközben közeledett. Hangja mégis erőteljesen csengett, még annak ellenére is, hogy többször meg kellett állnia levegőt venni.
- Ők lehet, hogy megfutamodtak… de nem… nem hinném, hogy a többi csapat… ilyen szerencsés lett volna.
Dara válaszképp csak bólintott. Már a házban látta, hogy több ellenséges egység behatol a városba, mostanra már valószínűleg a legtöbb elf katona a városkapunál fog gyülekezni. Halder intett, mire emberei rögtön menetoszlopba rendeződtek, és elindultak a kapu felé. Dara és mágusai mögöttük haladtak, csendben, mindenki a saját gondolataiba temetkezve.
A kapuhoz érve meglepődve tapasztalták, hogy a seguthok még nem érkeztek meg. Azon kevés őr, aki maradt védelmi állásokat vett fel a kapuhoz vezető utcák kijáratánál. A főkapitány gyorsan felmérte a helyzetet: alig száznyolcvan őr és kétszáztizenegy mágus maradt.
- Ez nem fogja sokáig feltartani őket. – jegyezte meg baljósan.
- Valóban. – helyeselt Dara – De ha nem késleltetjük őket, ameddig csak lehet, akkor elérik a karavánt.
- Szóval, mi tévők legyünk? Heroikus végső ütközet? – kérdezte Halder félig viccesen.
- És ki vezeti a rohamot? Te? – replikázott Dara. Elnevette magát. A férfi is mosolygott, de egy köhögő roham gyorsan véget vetett neki. A főmágus a fejét rázta.
- Halder nem vagy olyan állapotban, hogy harcolhass. Az itt lévők fele nincs olyan állapotban.
- Arra akarsz kilyukadni, hogy vigyem innen a sebesülteket, te pedig learatod a győzelem babérjait? – kérdezte olyan vidáman, ahogy csak tudta. Amikor látta, hogy a nő nem vevő a viccre, mélyet sóhajtott. – Őszintén szólva, nem tudom, hogyan tervezel elég időt szerezni nekünk. Az elreteszelt kapu sem tart örökké, utána pedig gyakorlatilag kaladák lesztek a vágóhídon…
- Tudom. De van egy tervem. – mondta a főmágus.
Halder értetlenül nézett rá, Dara pedig nem hibáztatta érte. Amire készült, azt okkal nem tanítják sehol.
- Csak vidd őket olyan messzire, amennyire csak lehet. A csata innentől kezdve az én gondom őrkapitány.
A férfi továbbra sem tűnt úgy, hogy nagy reményeket fűzne a titokzatos tervhez, de nem vitatkozott. Elbicegett, hogy összeszedje a harcképtelen sebesülteket, és tíz perccel később már úton is voltak. Dara közben kivezette a megmaradtakat a város elé, utána kiadta a parancsot a kapu elreteszelésére és pajzsfalat állíttatott maga és a palánkfal közé. Úgy érezte, hogy szólnia kellene pár szót, de nem tudhatta, mit mondhatna. A jelenlévők mind egy szálig tisztában voltak vele, hogy nem mennek többé haza. Ha ennek ellenére is itt maradtak, akkor ő már nem tudja hova fokozni az elszántságukat.
Nem kellett sokat feszengeniük, az ellenség alig két perccel azután érkezett, hogy felvették az alakzatot. Először csak egy két puffanás hallatszott a becsukott kapun, utána hangos dörrenések. Dara elkezdte összegyűjteni minden megmaradt manáját. De nem a kezébe irányította, teste minden egyes porcikájába juttatott belőle. Nehéz folyamat, de hát nem véletlenül volt ő a főmágus. A probléma csak az volt vele, hogy rendkívül hosszú ideig tartott, és nem volt biztos benne, hogy lesz ideje befejezni.
A kapu zsanérjai közben feladták, szárnyai hangos csattanással csapódtak a földhöz. Az őrök azonnal megrohamozták a kitörő ark’seguthokat, a mágusok a palánk fölé lőtték mágiájukat, remélve, hogy a másik oldalon minél több ellenséggel végeznek.
Dara látta, amint egyre több és több városőr esik áldozatul a túlerőnek, de a képek nem jutottak el agyáig. Számára lelassult az idő, teljes mértékig arra koncentrált, hogy manája egyenletesen oszoljon el a testében. Amikor az utolsó is elesett azok a mágusok vetették bele magukat a közelharcba, akik már kifogytak. De a seguthok egyre csak közeledtek. Dara becsukta a szemét. Igyekezett bőrének minden egyes pórusát a lehető legnagyobbra tágítani. Nem tudta biztosan, hogy ez segíteni fog-e, de nagyon remélte, hogy igen.
Utolsó bajtársát közvetlenül előtte vágta le egy kovath’eretes harcos, és már a főmágusra vetette volna magát, amikor Dara érezte, hogy készen áll. A szó legszorosabb értelmében kipréselte magából a manát. Kezeiből ártalmatlanul suhant ki, de karján és lábain több helyen is mély vágások keletkeztek: ahogy a mana természetellenes úton hagyta el testét, úgy tett benne nagyon csúnya károkat.
És ő engedte had szálljon kifelé. Minél többet el akart érni a barbár jégemberekből, mielőtt meggyújtja a bombát. Aki az előbb meg akarta támadni értetlenkedve figyelte, ahogy a sérülések egyre szélesednek és egyre mélyülnek.
Amikor érezte, hogy már nincs sok hátra, akkor csiholt szikrát. A lángok futótűzként terjedtek végig az ark’seguthok között, bevilágítva az egész völgyet. Vagy az a nap lenne? Lényegtelen. A tűz nyaldosta a bőrét, de nem törődött vele. A maradékot is ki kell adnia magából. Egy utolsó nagy lökést adott manájának. Egy villanás, utána teljes sötétség.
 
Egy sátorban tért magához félig ülő pozícióban. Halk nyögés kíséretében végigtekintett magán: a páncél ráolvadt bőrére, az alatta hordott ruha elégett. A záptojás szagból, mely orra maradványaiba jutott arra következtetett, hogy haja is hasonló sorsra jutott. Égett húsán nehéz lett volna megállapítani, hogy hol keletkeztek a mana kipréselése által szerzett sérülések.
Felmérte környezetét is, már amennyit látott belőle. A sátor bejáratán át beszűrődő fény erősségéből ítélve szürkület lehetett. A belső térből sokat nem látott, mivel két jégember szegezte rá agreturját. Mintha bármi veszélyt is jelenthetne ilyen állapotban.
Kisvártatva egy magas, sebhelyes arcú seguth lépett a sátorba. Darára nézve elfintorodott, majd intett a többieknek, akik erre távoztak. Még várt egy pár másodpercet, mielőtt megszólalt.
- A nevem Custos Achret. Örvendek. – majdnem hibátlanul beszélte a domhanit, akcentusa szinte nem is volt hallható. Egy kis sámlit húzott Dara ágya mellé, és arra ülve folytatta.
- Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar felébredsz. Vagy, hogy egyáltalán valaha felébredsz még. – mondta csevegő hangon. Vajon mit akarhat?
- Nem volt semmi az a trükk, amit a kapunál, csináltál. Majdnem megölted a hethrán felét. Mármint a megmaradtak felét. – tette hozzá szórakozottan – Ti elfek aztán tudtok harcolni.
Félrenézett, mintha kényelmetlenül érezte volna magát. Megköszörülte a torkát, majd folytatta.
- Nem fogok hazudni: a halálod biztos. Ha nem a sérüléseid, akkor Beldar miatt. Főleg azután, hogy te ölted meg Onnét… - elhallgatott. Öve csatjával játszadozott, utána egy rejtett zsebből egy kis kést húzott elő.
- Fájdalommentessé tudom tenni. – suttogta – Csak egyet pislants, ha elfogadod, kettőt, ha nem.
Dara úgy érezte, könnyek szöktek volna a szemébe, ha nem égett volna meg ennyire csúnyán. Egyszer pislantott.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Vörös hajnal
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Hajnal
» Harmadik Bajnokság: Ádáz Hajnal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Domhan :: Általános :: Könyvtár :: Krónikák :: Ark'Seguth-Elf háború :: Elf források-
Ugrás: